Igen-igen, új őrületem van. Meg nem csak nekem. Egyrészt kezdek visszaszokni úgy igazán, végre havi és nem alkalmas bérletem van, vagyis nem hagyom magam kifogásokat keresni, és a "megyek, amikor tudok" helyett "csak akkor nem megyek, ha nem tudok" mottó mentén élek. A jógastúdió legújabb találmánya a gyertyafényes óra, amin kevés fény, gyertyák [gondoltad volna?] és zene van, az oktató nem instruál, hanem csak bemondja a gyakorlat nevét, kezdetét, végét. És waaaaah!
Szóval elmentem a legelső ilyen alkalomra két hete, ahol hatalmas tömeg volt, telt házas óra. Fűtés a maximumom, 43 fok minimum az egész 90 percen keresztül. Mondanom se kell, hogy sorban dőltünk el, mint a dominó. Tényleg pokol.
De!
Sokan, amikor először jönnek, hiányolják a zenét az óráról, meg úgy egész meditálós lebegjünk-együtt hangulatot. Az oktató megállás nélkül mondja, mit, hogy, merre, mikor, miért, és ez így elég intenzív. És erre szükség is van, mert az elején halvány fogalmad sincs, hogy mit hova kéne, azt se tudod, melyik a jobb meg a bal, főleg, ha össze is kell tekerni.Viszont ha már jársz egy ideje, tudod, hogy mit kell [vagy kéne] csinálni, akkor mindenképp egy ilyet ki kell próbálni.
Először is sötét van. Nem teljesen, de összes biztos pont, amibe eddig kapaszkodtál [homlok, köldök...], az vagy nem látszik, vagy halványan, és még remeg is a gyertyalángtól. Meg úgy eleve a tér is máshogy hat. Ha egyébként jó az egyensúlyérzéked, akkor akadnak majd problémád. Ha olyan eszméletlenül keljfeljancsi talpad van, mint nekem, akkor kívánom neked a világ minden türelmét, hogy ne hagyd ott a francba az egészet, mivelhogy nem tudsz megállni féllábon. Én legalábbis nem tudtam, és sokan mások se. Borzasztóan idegölő. Így kerülsz vissza a kezdőpontra egy-egy gyakorlatban.
Aztán ott a csend, illetve hát a zene. Nagyon megnyugtató, nem fárasztó annyira, mint amikor az oktató beszél, mert az mégiscsak egy másfél órás előadás, amin végig figyelni kell. Itt viszont el van engedve a kezed. Ezért is fontos, hogy tudd, hogy mit kell nagyjából csinálni. Ott kell legyen tudatosan vagy tudat alatt, hogy mit szokott mondani az oktató, mit, hol, hogy kell korrigálni, és ugye még egyszer mondom, nem látod úgy magad, mint általában.
És ott van az is, hogy olyan dolgokat hallasz, amiket egyébként elnyom az oktató hangja. Ahogy lélegzik a melletted álló, ahogy csúszik a keze meg ahogy ropog a térde. Meg ahogy megkönnyebbülten felsóhajt egy gyakorlat végén. Vagy ahogy anyázik. Az mondjuk hallatszik sokszor rendes órán is, pár éve egy külföldi mellett jógáztam és minden gyakorlatnál sziszegte a szolid 'fuck'-okat, ami szerintem halálosan vicces volt, főleg, mert bőven együtt tudtam érezni vele.
Szóval ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy az elején undi meg fúj lehet hozzászokni ahhoz, hogy izzad melletted a másik és néha hozzád ér, mert sokan vagytok, meg büdös ő is meg te is meg minden, és amikor hozzászoktál, akkor itt még mindig eljönnek dolgok, amik elsőre pont olyan furának tűnnek, pedig éppen annyira természetesek. Sőt, segíteni is nagyon jól tud, ha a melletted álló lassan és fegyelmezetten lélegzik, és hozzá tudod igazítani ahelyett, hogy kapkodnád a levegőt.
A már említett első telt házas alkalom óta ma este voltam megint [közte csak egyszer voltam egy rendes órán mert <kifogás> és mert <még egy kifogás>, ja meg mert <tudok ám még kifogásokat>], de erre a gyertyafényesre muszáj volt, még úgy is, hogy ma voltam fodrásznál és ilyenkor tökre sajnálom a királyul belőtt sérómat, de életem egyik legjobb órája volt. Nulla rosszullét, féllábas bénázásokon kívül minden ment és minden hihetetlenül jólesett. A kétperces savasana közben rájöttem, hogy egyszerűen ebben a pillanatban minden, minden passzol, és hogy ez olyan Leuven-boldogság, talán először itthon. Ezen annyira meglepődtem és megijedtem, hogy elkezdtek folyni az arcomon a könnyek [amiket most már nemcsak az izzadság leplez, hanem a sötét is, jee!], és magam se tudtam, miért. De jólesett, elmúlt, és utána az óra második fele is ilyen irreálisan jó volt. Olyan óra, amikor a minden porcikád szót fogad és ami után simán benn maradnál egy második körre. Csak sajnos esti óra volt, szóval nem volt. És amikor vége az órának és mindenki még nyugton marad és nem kezd felpattanni meg kirohangálni, akkor tudod, hogy nem csak neked volt olyan, amilyen.
Novemberben lesz 30 napos kihívás, és nagyon gondolkodom a dolgon. Egy kicsit sűrűsödnek már a dolgok, vizsgák, szakdoga [amiben ugyancsak sikerült kihívnom magam, mivel angolul fogom írni...], de nagyon szeretném megcsinálni. Ha valaha, most szükségem van rá. Minden szempontból.
