Hipp-hopp...?

Van az a nagyon idegesítő jelenség, amikor csinálsz valami hatalmas hülyeséget, és függetlenül attól, hogy mennyi jelentősége van, órákig, napokig, hetekig [hónapokig, évekig?] újra és újra végiggondolod és emészted magad, hogy hogy lehettél ekkora barom és legszívesebben kölcsönkérnéd Hermione időnyerőjét, hogy visszamenj az időben és hátulról fejbecsapd magad egy péklapáttal és a saját képedbe üvölts. Tipikus az az eset, amikor szó szerint nem tudsz tükörbe nézni, mert eszedbe jut saját magadról az a hülyeség. Ilyenkor például nagyon nehéz ott állni 90 percen át a tükörrel szemben és jógázni, főleg, hogy a tükörképeddel saját magadnak kéne segítened, ehelyett a tükörképed olyan megvetően néz rád, hogy elásnád magad valahova nagyon mélyre.

Valószínűleg ez lett volna a mai órán is a helyzet. Igazából nem is terveztem be, de anyunak vettem szülinapjára ajándékbérletet, és most ráért, szóval bementünk a 9-esre Orsihoz. A gond ott kezdődött, hogy én szerintem úgy augusztus vagy szeptember óta nem voltam délelőtti órán. Ugye ilyenkor egy könnyű reggelivel jól elvagyok általában, most viszont... Hát majdnem jött Vuk. Kb. végigültem/feküdtem az órát, még anyu is jobban bírta első alkalmasként :D De tényleg majdnem kimentem. A meleggel nem volt baj, éreztem, hogy meleg van, de nem éreztem melegnek ma se, pedig majdnem végig 41 fokot mutatott a cucc. De ez a reggeli meggyötört rendesen... Olyannyira, hogy meg is feledkeztem az aktuális hülyeségemről és csak imádkoztam, hogy legyen már vége ennek a kínnak. Ilyenkor ezeket a kínokat valamilyen karmaszerű fordulatnak tulajdonítom és az cseng a fülemben, hogy "megérdemled, te ostoba". Egészen olyan volt, mint egy nagyon intenzív másnaposság, ami velem ritkán fordul elő, mert fáradtságon kívül általában semmi bajom, de ha mégis, akkor nagyon kegyetlenül világvége hangulat.

Viszont hogy ezek után mikor lesz újra erőm bevonszolni magamat, tényleg nem tudom. Lehet, hogy becélzok egy Andy-órát, az ő nyomjadtoljadhabeleishalsz stílusa ilyenkor nagyon sok erőt tud adni. Most vasárnapig mindennap lesz órája, szóval kifogásom sincs. És hétfőn kezdődik a szemeszter...

Sikertelen vizsga vol. 2

Hát ez megint nem sikerült. Pedig jófej volt a vizsgabiztos, oktató is mondta, hogy nála át lehet menni és nem szemétkedik. Hát a gond ott kezdődött, hogy kihúztam a legpocsékabb útvonalat, még csak ismerős se volt. Volt egy-két kisebb bénázásom, de megoldottam mindig a helyzetet, szóval nem állított meg. Aztán az útvonal kb. végig főút, ezzel nem is volt gond, csak azzal, hogy szinte végig parkoló autókkal volt tele az út széle, de nem ám szépen mellette, hanem eléggé benn a sávomban. Kb. negyed óra volt hátra a vizsgából, csak vissza kellett menni meg megcsinálni a feladatokat, amikor túl közel mentem az egyik ilyen parkoló balfaszhoz autóhoz és az oktató nyúlt bele a kormányba. Szóval ismét remek élménnyel gazdagodtam. Két hét múlva megyek még egyszer, ha az se sikerül, akkor végleg befejezem ezt a vezetésdolgot és maradok a jó kis BKV-nál, mert ez az egész nem ér ennyit se időben, se pénzben, arról nem is beszélve, hogy hazavág idegileg. Igazából már bánom, hogy belekezdtem, bőven nélkülözhető ez a jogsi, pláne most még.

A jógát meg pláne hagyjuk, mindig elhatározom, hogy bemegyek, aztán a végén mégse. Arról nem is beszélve, hogy valami elromlott bennem és állandóan fázom benn. Pedig ugyanúgy 38 fokot ír általában a kijelző, de nem tudom, én fázom. Lehet, hogy legközelebb [...] majd beljebb állok a katlanba és ott jó lesz. De most már igazán vége lehetne ennek a stagnálásnak minden szempontból, mert így nekimenni a következő félévnek...

Sikertelen vizsga, sikeres sáska

Hát ezen is túl vagyok. Kalandosnak kalandos volt.

Vizsga előtt még vezettem egy rövidet, inkább parkolgattunk. Aztán jött A Vizsga. A műszaki sima volt, szerencsére nem kérdezett semmit, mert akkor még hamarabb vége lett volna a vizsgának :D Kihúztam a legjobb útvonalat [tételhúzással úgy látszik szerencsém van mostanság, poltudból is az 1-es húztam, az általában a legkönnyebb], feladatok meg a szokásosak, az csak formálisan megy húzás alapon, gyakorlatban megmondja, hogy jobb előre, bal hátra, párhuzamos hátra és Y. Elindultunk kis utunkra, kezdtük a jobbra előrével... Namost ezt utálom a legjobban [a párhuzamossal együtt]. Szépen belőttem a helyet, kimentem balra, mögöttem jött egy tanuló, mondom átengedem, ne álldogáljon, amíg én tökölök a beállással. Elment mellettem, majd lerakta az indexet jobbra, hogy ő betolat a helyemre... Ott ültem, hogy most mégis mi az anyámat csináljak, már elkezdtem megkérdezni az oktatót, de mondom inkább mégse... Aztán mondtam magamban, hogy márpedig az én helyemre nem állsz be, anyukám, és elkezdtem beállni. Oktató a végén mondta, hogy az profi volt, nem sokan merték volna :D Aztán a beállás maga az pláne kalandos volt, konkrétan becsúsztam a havon... Közben éreztem, hogy az oktató tartja a kuplungot, szóval gyorsan visszatartottam rá én is. Túlélve a parkolást folytattuk utunkat, egyik kisutcában Y megfordulás. Mondanom se kell, hogy a legszarabb helyet sikerült kiválasztani, oktató halkan mondta, hogy nem itt kéne, de már megálltam, szóval mondom mindegy. Igazából kicsit korrigálni kellett plusz tolatással a végén, szóval teljesen jó volt. Aztán kimentünk a főútra és megtörtént a baj az egyik lámpánál, vártam vártam, hogy sárgára váltson, de csak akkor váltott, amikor már ott voltam, és én inkább átmentem volna, de rossz döntés volt. A legjobb az, hogy ezzel pont soha nem volt probléma, simán mindig lefékeztem és nem is padlóval, hanem szépen fokozatosan, még ha intenzíven is kellett. Oktató fékezett le, de mondta, hogy ha átengedi, utána akkor is megállított volna a vizsgabiztos, hogy nem volt indokolt, mert nem mentem akkora sebességgel és lendülettel... ja és "döcögtem". Aztán félreálltunk és akkor így rámnéz nagy szemekkel a vizsgabiztos, hogy "Diána, nem látta a sárga jelzést?" Majdnem kivágtam a kocsiból... Szóval ennyi volt, oktató visszavezetett a pályára, aztán fájó szívvel búcsút vettünk a kedves bácsitól. Aztán elmondta az oktató, hogy a vizsga előtt tudta, hogy nem fog átengedni, mert azzal ment oda hozzá, hogy majd szerezzen pecsétet a kartonomra... ami akkor kell, ha megbukom. Szóval mondhatni nem túl pozitívan állt hozzá(m). Meg mondta, hogy nagyon "ajándékcsomagos" az illető, szóval ezzel nem volt szerencsém. De alapvetően azt mondta, hogy jó volt meg hogy ritka nyugodt vizsgázó vagyok, szóval nem lesz ezzel baj. Jövő hét pénteken megyek a második körre...

Mivel tudtam, hogy ezek után úgyse fogok leülni se tanulni, se beadandót írni, ezért inkább bemasíroztam fél 4-re jógázni, ilyenkor esik igazán jól. És az a vicc, hogy pont azok mentek jól, amik egyébként pocsékul, például a sáska, amivel mindig centikért szenvedek, most meg csak így simán felemeltem kb. 45 fokig, csodálkoztam is, hogy mi van... Ellenben az állósoknál olyan légszomj vagy nem is tudom mi kerülgetett, egyszerűen nem tudtam levegőt venni. Ijesztő. De tök gyorsan eltelt a másfél óra. 

Mint a vizsgán az a 10-15 perc.

"Az a tábla neked szól amúgy..."

Az utóbbi pár alkalom vezetés után már kezdtem reménykedni, hogy ez a keddi vizsga még akár egy kis szerencsével sikerülhet is. Múltkor Zuglóból átmentünk Budára, 60 felett repültem a Hungárián meg a Lágymányosi Rákóczi Lágymányosi hídon, az oktató teljesen agyondicsért, hogy milyen szépen vezettem, és hogy ha ez a vizsgán így megy, akkor teljesen simán átmegyek. Na és akkor ma visszamentünk arra az útvonalra, ami még novemberben kivágta nálam a biztosítékot és ami miatt nem mentem vizsgázni... Hát deja vu. Arról nem beszélve, hogy az eddigi állandó napsütéses száraz utas időjárás után leszakadt a hó így egy héttel vizsga előtt. Katasztrofális volt. Amit el lehetett cseszni, azt elcsesztem. Parkolás koronázta meg az egész órát, miután balra hátra merőlegesben beálltam keresztbe az úton és kész. Majdnem azt mondtam az oktatónak, hogy én most kiszállok és felejtsük el egymást örökre, jó nekem a BKV meg amúgy is drága a benzin, csókolom. Igazából csodálkozom, hogy nem dobott ki a kocsiból. Aztán a végén nem cseszett le, mondta, hogy vizsga előtt az emberek 99%-a így bepánikol, szóval nem kell befosni meg minden, de azért elég szar élmény volt. Most hétvége kivételével mindennap fogok menni a vizsgáig, remélhetőleg belejövök...

Miután így szétestem idegileg, dukált egy jóga, bár eredetileg is beterveztem a fél 4-est, amiből fél 6-os lett végül, de mindkettő Linda volt úgyis. Sanyit sikerült berángatni egy duplára [mwhahah], de azt mondta a második után, hogy nem utál érte, szóval örülök. Az más kérdés, hogy személy szerint utálok duplázni, szóval nincs az a transzcendens lény, aki rávenne [kivéve ha muszáj, mint amikor 30 napoztam]. A mai óra mottója pedig: pocsék egyensúlyérzék!

Padangustasana és az Oszmán Birodalom

Sose voltam jó magolásból. Egyszerűen nincs hozzá seggem akaraterőm, hogy leüljek és beadagoljam a cuccot a fejembe. Általánosban nem is nagyon kellett, mert minden megjegyezhető volt órán, aztán gimiben kellett volna, de legtöbbször az történt, hogy eldöntöttem, hogy nem érdekel, vagy mázlim lesz és tudom, vagy nem. Hát most egyetemen egy kicsit csiszolódtam, már tartok ott, hogy leülök és legalább olvasom végig újra és újra az anyagot. Igazából ezért volt felüdülés, amikor végre megértettem a statisztikát, mert arra nem kellett semmit tanulni, miután felfogtam a dolgokat, még képleteket se, mert volt képletgyűjtemény. Hát sajnos vagy nem sajnos, de a többi tárgyam nem ilyen, pláne a mai újkori töri. Igazából nem volt annyira sok, meg ez nem egy ókor, amit kifejezetten nem szeretek, hanem újkor. A problémám az volt, hogy akkoriban ezek az államok olyan kis aljas és hátba szurkálósok voltak, hogy összevissza álltak át egymáshoz. Na most ez nyilván akkor is sok problémát okozott, azonban nekem úgyszintén, mert baromira nem tudom megjegyezni, hogy éppen ki kivel volt puszipajti. Általában a törivel is úgy voltam mindig [és vagyok azóta is], hogy érdekel meg tökjó meg meghallgatom szívesen, de megtanulni... ne. Visszatérve a vizsgára, három esszét kellett megírni, és tegnap estefelé visszatért a régi majd-csak-lesz-valahogy mentalitás. Ahogy az lenni szokott, a három tétel közül az egyik, ráadásul a legtöbb pontot érő, a lehető legrosszabb és általam legjobban utált tétel adatott fel: az Oszmán Birodalom felemelkedése. Nohát, nohát, meglepetés. A másik kettő nem volt vészes, 20 perc alatt letudtam őket, mondom a végére hagyom ezt a kellemes témát... Maradt egy órám, dehát bőven nem volt nekem annyi a fejemben erről, hogy egy órát vegyen igénybe... De azért reméljük a legjobbakat.

Sajna ha ezt tudtam volna előre, hogy ennyi idő alatt végzek, bementem volna fél 4-es órára, de így végül este 8-as lett Orsinál. Ismét tömeg... hurrá. Hihetetlen, hogy mennyire pocsékul tud menni, miközben három nappal ezelőtt mennyire király volt. Sok dologgal ellentétben itt nem fokozatos előrehaladás van, hanem simán visszalépsz három mezőt, hiába dobsz hatost. Talán ezért is szeretem [meg utálom néha] ennyire. Ráadásul végérvényesen szakítottam a kistörölközőmmel, ami amellett, hogy rutinváltás, nehezíti is a dolgokat, mert baromira csúszik a kezem.

No de hogy ne csak negatív legyen, pozitív is! Amellett, hogy ma a legtöbb gyakorlat viszonylag ocsmányul ment, egy-kettő annál jobban! Ma nem volt először, hogy lábujjhegyállásban [padangustasana] annyira megtaláltam az egyensúlyomat, hogy szinte elhittem, amit mindig mondanak az oktatók, hogy "egyszer örökké így fogsz tudni maradni". Nálam ez pláne nagy szó, mert botrányosan rossz az egyensúlyérzékem, és amikor végre úgy maradok és már mondja Orsi, hogy vége és még mindig megvan az egyensúlyom... hát ez csodás.

Vizsgaidőszak, 150. alkalom, 100% jóga

Szóval itt a vizsgaidőszak közepén, 5-6 óra könyvtárban görnyedés után nagyon jólesett ma az 5-ös Andinál. Ha (HA!) képes vagyok rávenni magam a tanulásra, akkor agyilag teljesen meghalok a végére [közepére], viszont mivel csak ülök, ezért fizikailag egyáltalán nem fáradok el. Ekkor általában tök jó elmenni jógázni [meg gondolom bármilyen mást sport is így működik], és mivel most elterveztem [elterveztem, nem megfogadtam!], hogy többet fogok eljárni [ld. később], pláne, hogy lazább lesz órarendben is a félévem, és pláne, hogy május végéig járok ingyen, ezért ma elmentem. Könyvtárba nyitásra kell menni, mert a sok szorgalmas egyetemista kb. fél óra alatt megtölti a Szabó Ervint, tegnap megszívtuk, 2-kor már egy darab hely nem volt... Szóval odamentünk 10-re, a bejáratnál már tömeg volt, mint egy koncert előtt, de még volt hely. Fél 4-ig kisebb-nagyobb intenzitással nyomtuk a tanulást, aztán átfagyva és agyilag szétrongyolódva bementem és fullos 100%-os óra volt, nem is emlékszem, mikor volt ilyen utoljára. Óra előtt nem voltam túl lelkes, mert éhes voltam és ráadásul teltház volt [jó, hogy sokan járnak, de én megőrülök a heringeffektustól], ilyenkor ugye extra meleg, extra pára, minden. Aztán elkezdtük és annyira jó volt, hihetetlen. Nem blicceltem el semmit, szinte minden gyakorlat megütött egy szintet, bénázás is ritka volt, szóval teljesen jó volt. Már érzem, hogy nagyon jót fogok aludni. Végre kezdek visszaállni a délben-kelek-aztán-hajnali-4-ig-nem-bírok-elaludni napirendről a normális[abb]ra.

Aztán hogy miért szeretnék gyakrabban járni. Nos, ezt a múltkor elfelejtettem, de 1-jén megkérdeztem Orsit, hogy hány órám volt eddig. Kb. most 2 éve kezdtem el rendszeresen jógázni és az alkalmaim száma a maival együtt... 150. Kriminálisan kevés. Amikor Orsi mondta, nem akartam elhinni. Tavaly, amikor február végén kiváltottam az éves bérletemet, direkt megkérdeztem, hogy mennyinél tartok, akkor volt 70. Tehát majdnem egy év alatt voltam 80-szor, és ebben benne van egy 30 napos kihívás! Szóval ez így förtelem, szégyen meg minden egyéb ilyen dolog, mostantól, január 5-étől [csakhogy ne ilyen kommersz időpontot válasszak, mint a január 1.] komolya[bba]n lesz véve a dolog! Meg a tanulás. Azt pláne nem fogadom meg, hogy tanulni fogok, mert ha muszáj, akkor fogok tanulni, ha meg nem fogok, akkor csak saját magammal cseszek ki. Ha meg megteszem, akkor meg is érdemlem. Eddig jól mentek, statisztika meg politikatudomány megvan 5-ösre, a többi neccesebb lesz. A vezetés is végre megy, a parkolás kevésbé, 15-én forgalmi, addig még igyekszem elsajátítani a párhuzamos parkolás szépségeit. Nem lepődnék meg, ha meghúznának elsőre, ráadásul lefizetés nélkül, de majd meglátjuk.

És az elején a kép pedig még az előző poszthoz kapcsolódóan, meg igazából ehhez is. Meg mert Kázmér a legjobb.

Újévi nemfogadalmak

Mindig belegondolok, hogy ennek a nagy újévi fogadkozásnak semmi értelme, simán vehetsz egy random napot, teszem azt, május 23-át, hogy na akkor holnaptól ez és ez lesz, ez és ez nem lesz. De nem, mindig kell valami szimbolikus dolog, mint egy éjfél újévkor, ami valami haaatalmas megtisztulást hoz és elhatározást, hogy fú most én aztán annyit fogok változni, természetesen pozitív irányban. És bár nem szoktam ilyen hivatalos fogadalmakat tenni, mégis mindig várom a megváltást az új évtől, és fogadalmak helyett inkább remények jönnek össze. Az utóbbi egy-két napban annyi váratlan és meglepő hír meg dolog ért, hogy kicsit úgy érzem, feje tetejére állt a világ, és az az igazság, hogy fejre akarok állni én is.

Mivel laza szilveszterezés volt, ezért elég erősnek éreztem magam ma egy évköszöntő jógára, főleg, hogy megint ezer éve voltam utoljára, mert most az ünnepek alatt beteg is voltam, ollé. Szóval bevánszorogtam bementem az este 7-esre Orsi órájára. Benn a BJK-ban elég jó hangulat volt, volt kaja meg minden, elég sokan is voltak, bár ez nem meglepő, a sok függő még ünnepnapokon se pihen [és persze hatalmas köszönet a BJK-nak, hogy nyitva vannak úgy 365 napból legrosszabb esetben 360 napon át!]. Néhányan még dupláztak is, teljesen őrültek. Szóval elkezdődött az óra. A karom alapból fájt, mert egész éjjel Wii-ztünk úgy reggel fél 7-ig. Az óra telt, telt, iiiisssszonyatosaaaaan lassan. Az egyensúlyozósoknál észrevettem, hogy kinn hagytam a kistörölközőmet, mondom hát ez csodálatos, engem ugye baromira kizökkentenek az ilyen rutinról eltérő dolgok. Már-már gyanút fogtam Orsira, mert ő mondogatta mindig, hogy teljesen felesleges az a törölköző, de aztán megtaláltam óra végén az öltözőben. Szóval szenvedtem végig az órát, és közben néztem a hátsó sorban egy első alkalmas srácot. Nem volt egy jógaalkat és már az első gyakorlatnál látszott rajta, hogy mindjárt beájul, de annyira küzdött, hogy hihetetlen, biztos benne is a január 1-je meg az újévi fogadalom dolgozott. Az egész órát kitartóan végigcsinálta, miközben én kihagytam egy egész sorozat trikanasanát, szóval égett a pofám rendesen az első sorban [mindezt azután, hogy a fej-térdből így sorozatban, mint a dominó kiestünk az első sorban Andyvel meg Sanyival, szóval égés], és visszaemlékezve az én első órámra, aminek a felét végigültem, pedig volt mögöttem 8 év tánc... Hát kedves ismeretlen srác a hátsó sorban, le a kalappal. Míg ő becsületesen küzdött, én jórészt automata módban nyomtam a dolgokat és az idő csak nem telt sehogy sem, szédültem, csillagokat láttam, imádkoztam minden transzcendens lényhez, hogy legyen már vége, mert kinyiffanok.

[offtopic: most láttam egy cikket, hogy majdnem 200-an mártóztak ma a 2, azaz két fokos Balatonba, úgy tűnik, ez is ilyen újévi megtisztulás, dehát csak ezért kockára fagyni.... brrr. (mondom én, 40 fokban jógázva node sebaj) /offtopic]

Visszatérve részben a témához, feltűnt, hogy mindig olyan hobbikat meg elfoglaltságokat választok, amiknél muszáj szembenéznem és elfogadnom azt, ami van. A jógával kapcsolatban ezt már említettem, tükör, én, még egy tükör, bénázás, siker és megint bénázás. Mindig lesz olyan alkalom időről időre, hogy nem úgy fog menni, tökölés lesz és a pokolba kívánom az egészet [bár ez kicsit ellentmondás, mert ott benn lenni a 40 fok + 60-70% párában egészen pokoli érzés... haha]. A másik a hangoskönyvezés. Amikor elkezdtem, alig bírtam visszahallgatni magam, annyira borzadtam a saját hangomtól, és ez nagyon sokáig így volt [van], aztán amikor kaptam egy-két thank you üzenetet olyan szöveggel, hogy nagyon szeretik a hangomat, akkor muszáj volt elfogadnom, hogy jé, lehet, hogy nekem a hajam égnek áll tőle, de valakinek ez mégis nagyon bejön. És még mindig ugyanez van, most jött ki {ez itt a reklám helye} az első hivatalos hangoskönyvem az Iambiken {ez a reklám helye volt}, és belehallgatva rengeteg javítanivalót hallok, amihez rengeteg munka kell majd, de közben meg ott van a könyv írójának a blogján az ő véleménye, hogy mennyire tetszik neki. Szóval igyekszem megtalálni majd az egyensúlyt, hogy amellett, hogy bár megpróbálok mindig javítani a dolgokon, azért valamennyire sikerüljön értékelni azt, ami már van. Dehát ilyen ez a maximalizmus.

Visszatérve az újévi fogadalmakhoz, vagyis inkább reményekhez: remélem, hogy végre sikerül kevesebb időt elcseszni semmittevésre, mert ezzel az eggyel egyszerre sok más változna. Aztán még vannak remények, de azok ostoba gyarló emberi dolgok.