Gyorsjelentés

 

Miután pár napja úgy megfájdult mindenem, eléggé elszontyolodtam. A bejegyzés utáni nap az állógyakorlatok felét kihagytam, annyira villogott a fejemben a piros figyelmeztető főleg a csípős gyakorlatoknál, de - sokak meglepetésére - még a hátrahajlást se vállaltam be. Elindultam lefelé az első sorozatban és éreztem, hogy valami nagyon-nagyon nem jó, szóval vissza is jöttem és a második sorozatot kihagytam teljesen. Hogy jó is legyen a rosszban, azok a gyakorlatok, amikhez nem kell csípő-derék, azok nagyon jól mentek, jobban, mint általában. Főleg a hasonfekvősök. Olyan kétlábas sáskát toltam, hogy csuhajja. Aztán másnap már enyhült a fájdalom is, kicsit bátrabban csinálgattam, de azért óvatosan. Tegnap már jól ment megint, ma pedig... Hát váratlan dolog történt. Bementem kivételesen délután a fél 4-esre, mert végre lehűlt egy kicsit a levegő és tudtam aludni reggel 8 után is [bár így is megszokásból felébredtem...]. Közben viharossá vált az idő kinn, elúszott az esti programom, és nem is voltam fáradt se, szóval elkezdte a hang a fejemben suttogni, hogy duplaaaa... Mi több, ez a második óra lett volna a 200. órám, de ugye sütim nem volt, mert holnapra terveztem. Végül a közönség szavazatával megkaptam a lehetőséget, hogy elég, ha holnap hozok sütit, és bejöhetek duplázni [utólag is köszönöm a nagylelkűséget, srácok, igazán nemes szellemre vall :P]. Szóval körülbelül egy évre rá, hogy majd kinyiffantam életem első [és a tegnapi napig utolsó] dupláján, benn találtam magam a fél 6-os órán. És annyira gyorsan eltelt, hogy az valami hihetetlen, nem éreztem többnek fél óránál. Minden jól ment, sikerült kitartani a fej-térdet, a "későbbi" állóspárgába sikerült úgy beleállni, hogy nem is inogtam [vicces, mert már jobban megy, mint a másik, ami előbb megvolt], szóval kicsattanós volt végig. És a második után se voltam fáradt, ezért bementem a következ... najó nem, azt azért mégse. De kaptam kölcsön egy menő Real Men Do Yoga pulcsit, hogy ne fagyjak meg hazafelé, mert 3-kor, amikor elindultam itthonról rövidnadrágban meg topban, még 25 fok volt... hazafelé meg 17. De eszméletlen jól érzem most magam. Még a végén sajnálni fogom, hogy vége a kihívásnak. Bár úgy, hogy a VOLT miatt nem tudok majd menni, talán túlélem valahogy :)

Tévhitek a jógáról

Nyilván mindenkinek mindenről van valami alapelképzelése. Nekem is volt néhány a jógáról, hasonlóak, mint a legtöbb embernek van: lótuszülésben lebegő fura figurák, akik közben monoton hangon hümmögnek, majd néha a nyakukba dobják a lábukat. Íme néhány elképzelés, amivel gyakran találkoztam barátok, ismerősök, idegenek szájából.

1. Nem, a jóga nem egy helyben ülést és hümmögést jelent.
   
   

   

   
   Bevallom, én is úgy mentem be az első órámra, hogy hát ez tuti nem lesz durva gyakorlatok szempontjából, maximum a hőség csinál ki. Nos, tévedtem. Öt évvel azután, hogy abbahagytam a táncot, eléggé gyenge izomzattal érkeztem, és amit ott csináltak velem [jobban mondva, csináltam magammal], hihetetlenül kicsinált. Égett mindenem - és nem csak a melegtől. Másnap olyan izomlázra ébredtem, hogy mozdulni nem bírtam, és azóta is csodálattal tekintek vissza arra a jelenetre, amikor másnap visszamentem, pedig első óra után úgy jöttem ki, hogy na én ide soha többé nem jövök vissza, nincs az a pénz. Számszerű adatokra levetítve akkor láttam a jóga hatását, amikor Linda méréseket csinált a szakdolgozatához, és készült óra közben pulzusdiagram. A maximum pulzusom 211 volt. Erre nemigen lehet azt mondani, hogy semmittevős mozgásforma.
   
   
   
2. Nem, nem csak nők jógáznak.
   
   
   
   
   a) Igen, több nő jár jógázni, de ez nem azt jelenti, hogy ez csak nőknek van. Nagyon sok gyakorlat van, ami inkább pasiknak megy, főleg a haladó sorozatban, de átlagban az erőgyakorlatoknál jobban teljesítenek, mint a nyújtósoknál. Ez ugye annyira nem meglepő. Nálunk is szerintem egyre nő a férfiak száma, van olyan óra, hogy körülbelül fele-fele arányban vagyunk, és nem ritka, hogy az első sorban is szép számmal vannak.
   
   b) Nem, nem melegek. Lehet, hogy van köztük néhány, de az a kijelentés, hogy a jógás pasik melegek, egyáltalán nem állja meg a helyét. És ezt üzenném minden barátnak, akinek a barátnője jógázik és igyekszik elrángatni, hogy próbálja ki. Ráadásul engem személy szerint jobban lenyűgöz egy tökéletesen megtartott kézenállás, mint a súlyzókkal zsonglőrködés. De persze ez már az ízlések és pofonok kategória.
   
3. Nem, nem(csak) a hajlékony emberek lesznek a jógások, hanem a jógás emberek lesznek hajlékonyak.
   
   

   

   
   Az egyik legostobább kifogás, amit hallottam a jóga ellen mind fiúktól, mind lányoktól: "én túl merev vagyok ehhez" és társai. Azért elég meredek lenne, ha ezen az elven állnánk mindenhez. Én nem kezdek el angolul tanulni, mert nem tudok angolul. Én nem megyek fürdeni, mert koszos vagyok. Én nem fogok vacsorázni, mert éhes vagyok. Remélem, érzékelhető, hogy mit akarok mondani. Nem úgy kell elképzelni ezt, hogy odamész, és az a belépési feltétel, hogy kivágsz egy spárgát vagy lemész állásból hídba. Egyáltalán nem nyújtós gyakorlatokból áll az egész. Vannak nyújtósok, vannak erőgyakorlatok, vannak egyensúlyfejlesztőek, de igazából a legtöbb ezeknek a kombinációja. Nyilván van, aki már úgy jön, hogy jobban hajlik, ilyen voltam én is. A nyújtós gyakorlatok kevesebb gondot okoztak, ellenben ahol nyers erő kellett vagy egyensúlymegtartás, ott még most is bajban vagyok. Az állóspárgánál is már nagyon régen nem a spárgával van baj, hanem azzal, hogy megtartsam az egyensúlyomat, és mellesleg eközben kitoljam a lábam felfelé. Az egyensúlyommal még most is, két és fél év gyakorlás után is vannak problémák, az erőgyakorlatokból is van olyan, amelyik megragadt nekem közel kezdőszinten. Az általam sokat emlegetett fej-térd tartás éppen olyan, amihez sok erő és nagyon jó egyensúlyérzék kell. Én még ma is kiesem belőle, más meg pár hónap után már tökéletesen megcsinálja. De ahogy nekem is egyre jobban megy a fej-térd, úgy más egyre hajlékonyabb lesz, és a nyújtósokat is egyre jobban fogja csinálni
   
   
   
4. Nem, nem úgy fogsz kijönni az első jógaóráról, hogy elérted a nirvanát.
   
   

   

   
   

   De még a másodikról sem. Sőt a tizenötödikről se biztos. Emberfüggő, hogy kinek mennyi idő kell ahhoz, hogy effektíve élvezze magát az órát, ne csak utána a hatását. Nekem beletelt néhány hónapba, amíg nem jótékony kínként éltem meg a kilencven percet. És azt hiszem, itt a blogon egyértelműen kitűnik, hogy nincs két egyforma óra, akár naptól napra tud változni, hogy milyen egy óra. Ami tovább is visz minket a következő pontra.
   
   
   
5. Nem, nem unalmas mindig ugyanazt a 26 gyakorlatot csinálni.
   
   
   

   

   
   

   Bejössz az első órádra. Minden gyakorlat új, azt se tudod, mit kell csinálni. Sőt a legtöbbet meg se tudod csinálni ránézésre se. Bejössz a második órádra, már úgy derengenek a dolgok, de még mindig nagyon kezdetleges minden. Bejössz a tizedik órádra, már néhány helyen tudod a gyakorlatok sorrendjét is. Bejössz az ötvenkilencedik órádra, már tudod fejből a sorozatot, már a magyar és a szanszkrit nevüket, és már egész sok gyakorlat tök jól megy, de az oktató még mindig mondja, hogy lejjebb a csípő, fül mellett a kar, magasabbra a láb. És amikor a százhetvenharmadik órádon jössz rá, hogy két éven keresztül rosszul csináltál egy gyakorlatot, pedig úgy tűnt, hogy tök profi... na akkor rájössz, hogy messze vagy még attól, hogy ne történjen új az órán. Személy szerint én tegnap jöttem rá [asszem a százkilencvenhetedik órámon], hogy mi a francért nem ment eddig a kétlábas sáskaállás. És nem tudok olyan gyakorlatot mondani, amelyiknél rögtön tudtam, hogy kell megcsinálni. Aztán a másik oldala ennek, amikor ésszel tudod, mit kell csinálni, de testtel még nem vagy képes rá. Gyakran nem azért nem úgy csináltam, ahogy kellett, mert nem tudtam, hogy úgy kell, hanem mert egyszerűen fizikailag képtelen voltam rá. És amikor végre meg tudtam csinálni és továbbmentem egy lépéssel, akkor megint fel kellett készülni egy következő lépésre. Szóval két és fél év után még bőven van tennivalóm. És akkor még nem is volt szó a haladó gyakorlatairól...
   
   
   
6. Nem, nem csak tökéletes testű emberek járnak jógázni.
   
   
   

   

   
   

   Ez kicsit hasonlít az "én túl merev vagyok" kifogáshoz: "nem vagyok formában és ott látszani fog". Első dolog: azt veszel fel, amit akarsz. Rövid, hosszú, vékony, vastag, márkás, márkátlan, teljesen mindegy. Ami neked kényelmes. Második dolog: bár hatalmas közhely, de hé, senki se tökéletes. És ez az egyik dolog, amit nagyon szeretek ott: mindenkinek nyitott. Embertípusok teljes kavalkádját láttam, amióta járok, minden formában és méretben. Idős, fiatal, vékony, duci... és? Az óra mindenkinek durva, mindenki küzd, mindenkiről folyik az izzadság, mindenkinek vörös a feje. És hidd el, magadat lesz a legnehezebb elfogadni úgyis.
   
   
   
7.  Nem, nem a Káma Szútra pózait gyakoroljuk...
   
   
   

   

   
   

   ...bár biztos nem véletlen, hogy a kettő ugyanabban a kultúrában gyökerezik :)
   
   

   
   
8. Nem, nem biztos, hogy a jógában találod meg "az igazit".
   Mint ahogy nekem nem valamilyen labdajáték lett a hobbim és az életem egyik állandó eleme, így neked nem biztos, hogy a jóga lesz az. Pláne a Bikram. Ha valaki nem bírja elviselni a meleget, annak nyilván nem fog a szívéhez nőni [bár egy kis gyakorlással lehet, hogy jobban fogja bírni a kinti 35-40 fokokat, amik voltak a héten], és inkább hegyet mászni megy. De mielőtt elkönyvelnéd nem neked valónak, azért próbáld ki előbb. Aztán óra után megbeszélhetjük, hogy mennyire nem volt megerőltető és durva... persze csak miután teljesen magadhoz tértél :)
   
   

   

Akkufeszültség alacsony

Lemerültem. Olyan szinten fáradt minden porcikám, hogy alig vonszolom magam. Ülök és érzem, hogy belülről zsibbadok. Valószínűleg ez a kánikula is hozzáad, pedig ezen a héten direkt végig délelőtt mentem, hogy ne kelljen délután betondzsungelbe mennem, de így is durva, nem lehet megszáradni. Órán meg nem is az, hogy rosszul vagyok, egyáltalán nem, nem is szédülök, de fáj a térdem, a csípőm, a derekam, mozdulni nem tudok. Ráadásul mindez nemcsak belülről fáj ízületi szinten, hanem kívül is - a csípőcsontom az egyensúlyozósoktól, a térdem a térdelősöktől, sőt mostanában a csuklóm is fáj azon a pontom, ahol mindig földet ér a felülések előtt. Szóval tényleg darabokra hullom. Visszaolvastam a tavalyi kihívást és akkor is kb. így a 22-23 nap környékén nyiffantam ki, bár szerintem idén jobban bírtam az első három hetet, mint akkor. Viszont tavaly a 24. napon [ami ma van] vállaltam be a duplát. Nem voltam észnél, az is biztos. Mindenesetre most szívesen lennék egy hét múlva...

Ráadásul eszembe jutott így a 20. születésnapom kapcsán, hogy egy év múlva már jelentkezhetek az oktatóképzésre. Ha a pénzen múlik, valószínűleg nem leszek jógaoktató, legalábbis Bikramon [hacsak nem nyerem meg az ötöst], de azért megpróbálom megszerezni az ösztöndíjat, még ha közel 0% eséllyel indulok is. Még a végén kiderülhet, hogy léteznek csodák.

24/30

[Eddigi] csúcspont

Úgy a hét közepétől azt terveztem, hogy ez a vasárnap délután-este duplázás lesz, hogy legyen ez biztos-ami-biztos plusz alkalmam, ha valamiért nem tudnék bemenni valamikor. Az 5-ösön Linda volt, akinél ezer éve voltam, pont a kihívás legelején, amikor visszatértem és nagyon rosszul lettem [és amikor még nem tudtam, hogy kihívást fogok csinálni], azóta nem nagyon tartott órát, mert olyan fontos események voltak a háznál, mint esküvő meg nászút... Na de most visszatért és ma olyan katonás vasszigor órát tartott, hogy 100% koncentráció egész órán... És hát eszméletlenül király óra volt. Eleve nagyon jó kedvem volt, mert jól sikerült a tegnap este, összefutottam emberekkel teljesen véletlenszerűen és annyit nevettem, hogy ahogy hajnalban sétáltam már haza, észrevettem, hogy konkrétan fáj az arcom. Mosolyizomláz. Na de visszatérve az órára. Már a légzőgyakorlat is annyira jó volt, mert valaki a belégzésnél ilyen nagyon fura hangot adott, de kicsit meditálós hatása volt, és esküszöm nagyon jó volt hallgatni, teljesen lenyugtatott. Szóval köszönöm, bárki is volt! Aztán elég intenzív óra volt, jó értelemben, még a fej-térdnél is sikerült végre a térdemre hajtani a homlokomat, nem a sípcsontomra [amúgy valaki szólhatott volna, hogy ilyenkor az orromba folyik az izzadság, majdnem megfulladtam], és bár nem tökéletes még, de alakul. Egy ideje megvan már a másik oldalra is az állóspárgám, és már mindkét oldalra egyre tovább sikerül kitartani, bár még most is megesik viszonylag gyakran, hogy eldőlök, mint egy zsák krumpli. De egyre kecsesebb zsák krumpli. Szóval minden 100%-on ment, teljesen lelkes voltam, hogy na ebből simán lesz dupla, főleg, hogy Andy tartja az estit, amikor is teljes hangulatváltás, függöny le, bejött néhány emlék, amiről nem gondoltam, hogy így be fog törni, de nagyon erősen betört, és körülbelül négy gyakorlatot végigbőgtem [még jó, hogy a legtöbb fejjel lefelé van valamilyen formában, és annyira nem tűnik fel... meg hát ugye egyébként se nagyon tűnik fel, mert mindenkinek KO feje van], szóval az úgy eléggé váratlan volt a jókedv után. Amúgy a gyakorlatok ugyanúgy nagyon jól mentek közben, fáradt se voltam annyira, még a kevés alvás után se, szóval szünetben filóztam nagyon, hogy bevállaljam-e a duplát. Végül nem kockáztattam meg a dolgot, majd a héten valamikor beiktatom. Vagy ahogy jön. De jó volt ez ma nagyon. Nagyon-nagyon.

19/30

Félidő

Nem mondom, hogy elrepült ez a 15 nap, de eddig egészen jól bírom. Mondjuk pont most van, hogy kezd fájni mindenem, térd, csípő főleg, szóval néhol csak óvatosan, de megy. Valószínűleg azért is könnyebb, mint a tavalyi, mert teljes a szabadság, se vizsga, se semmi nincs. Meló is csak hébe-hóba, bár most a hétvége nem volt egyszerű, mert 2-től dolgoztam mindkét nap estig, és így a délelőttire mentem, és utána végigállni 7 órát azért nem kényelmes. Gondoltam rá, hogy a napokban kéne csinálni egy duplázást, hogy legyen tartalékban egy, ha később valamiért nem tudnék menni. Még várom a szikrát, hogy rávegyem magam. Múlt héten egyik nap egészen kicsattantam óra után, majdnem vissza is mentem, de azért mégse, pedig ki kellett volna használni. Most az a terv, hogy vasárnap délután ha lesz hozzá elég erőm, akkor az 5-ösre bemegyek és lenyomom a 7-est is utána, azon úgyis Andy van, és nála jó eséllyel végig tudom csinálni a másodikat. Csak aztán legyen erőm hazavonszolni magam.

Jut eszembe, holnap lesz az utolsó órám [meg napom] tizenévesen. Repül az idő...

Három hét múlva ilyenkor pedig már Sopronban leszek a VOLT-on és váááá! Nagyon várom. Így, hogy szilveszter előtt vettem meg a bérletet, nagyon régóta várom, és már csak 21 nap! De addig még be kell fejeznem egy kihívást :)

15/30

U.i.: Most olvastam el a tavalyi 15. napot, és nagyon kész voltam aznap :D