Az ésszel jógázás művészete

Mostanában páran lelassultak így a 30 nap felénél, ki sérülés, ki fáradtság, ki mindkettő miatt. Ez velem is így van most, a múltkori minden simán menős óra után beálltak az izmaim, főleg a comb meg az alsó hát [az erősen megtolt paschimottanasana és hátrahajlás eredményeként]. Igazából nem is fáj meg nem izomlázas, órán kívül teljesen jól megvagyok, viszont óra közben egyszerűen használhatatlanok. Szóval most visszavettem, ami nem könnyű feladat.

Rám nagyon jellemző - és merem feltételezni, hogy a legtöbb emberre úgyszintén -, hogy ha eljutok egy gyakorlatban egy bizonyos szintre, akkor utána nem akarom annál lejjebb adni. Az válik a minimummá, amit tudom, hogy teljesíteni tudok, amit teljesíteni akarok és amit felül akarok múlni. És sajnos ez a felfogás eredményezi a leggyakoribb sérüléseket. Tegnap, 12 órával ezelőtt ment, akkor ma is fog. Hát nem. Egyrészt egy-egy megtolt gyakorlat/óra után nagyon be tudnak állni az izmok sérülés nélkül is, jöhet az izomláz és nem fognak másnap annyira engedni. Másrészt, mint ahogy gyakran említettem már, minden nap más: napszak, kedv, szellemi és testi állapot és még rengeteg más befolyásolja, hogy aznap mi meddig megy. Lehet, hogy az, ami tegnap tökéletesen ment, ma egyáltalán nem fog menni, viszont helyette minden más tök jól megy.

És mégis benne van az emberben a csakazértis, a na most jól megtolom, hiszen tegnap is úgy sikerült. Rossz esetben [mint az enyémben és szerintem a legtöbb emberében] mindenki a saját hibájából fog tanulni, miután meghúzza valamijét. Jó esetben az embernek van annyi testtudata, hogy érzi, hogy aznap mi a határ.

Régebben gyakrabban, most már szerencsére egyre ritkábban fordul elő velem, hogy ilyenek miatt lesérülök, inkább véletlenek miatt szokott meghúzódni valamim - rossz fogás, nem megfeszített izom, kibillenés -, amik bármilyen sportban bármikor benne vannak. Az alábbi dolgokat szoktam magamnak gyakran mantrázni:

• Nem verseny. Nem kell bizonyítanod senkinek, hogy meg tudod csinálni azt a gyakorlatot és nem kell túllőni a szomszédon.
• Figyelj a tested jelzéseire. Érzeni fogod, hogy mi a különbség a jó hatású nyújtás és a meghúzás között. Ha csak nyúlik, csináld. Ha szúr, fájdalmasan feszít vagy bármilyen nem "kellemes fájdalmat" érzel, hagyd abba, még ha általában megy is gond nélkül. Lehet, hogy csak rosszul mentél bele, de az is lehet, hogy ez nem az a nap. Ma ez van, fogadd el.
• Figyelj az oktatóra. Nem dísznek meg háttérzajnak van ott. Ha azt mondja, hogy előbb feszítsd meg és csak utána kezdd el a gyakorlatot, akkor az általában a sérülés elkerülése miatt van.
• Ne jógázz ész nélkül. Főleg ne olyan napon, amikor fáradt vagy, izomlázad vagy sérülésed van. Ne tolj meg mindent lendületből, indulatból, haragból, pláne rossz testtartásban. Ne menj át automata robotgépbe. Azért vagy benn 90 percig, hogy magadra figyelj. Állítsd le magad és a bizonyítási vágyat.
• Ne csinálj egy-egy gyakorlatból presztízskérdést. Hiába a kedvenc gyakorlatod és megy mindig maximumon és imádod és dicsér meg mindig az oktató érte, ha ma nem, hát nem. Nem leszel senki szemében kevesebb, ha ma nem csinálod meg. Amit egyszer megcsináltál, az már benned van: lehet, hogy már holnap újra sikerül, lehet, hogy csak két év múlva.
• Tanulj meg visszamenni a kezdőpózokba. Végigcsinálni egy egész órát teljesen 'alapszinten' nem ciki. Ha úgy érzed - akár 30 napos alatt, akár anélkül -, hogy alig bírod megemelni a kezedet a fáradtságtól, csinálj mindent úgy, mintha az első órádon lennél: lassan, óvatosan, csak az első lépésekig. Nem kell mindig végigmenni a fej-térden, nem kell mindig a maximumodra tolni mindent. Lehet, hogy végigtartani fél vagy egy percen keresztül a fej-térd első lépését annyira nehéz lesz, mint anno kezdőként. Akkor is továbbmentél, sok idő után; most is tovább fogsz, valószínűleg sokkal kevesebb idő után.
• Ezzel együtt próbálj ne végigszaunázni/savasanazni ilyen órákat. Ha több nem megy, vedd fel csak a kezdőpózt vagy emeld csak egy milliméterre, de ne alibizd el.
• Ne csinálj bolhából elefántot :) Ha úgy érzed, hogy ma valami nem jó a combhajlítódban, attól még ne hagyd ki az összes hátizmos gyakorlatot. Állógyakorlatoknál vigyázz rá, a kobrát viszont semmi okod ellazsálni. Ilyenkor nekem még jobban is szoktak menni a "megcsinálható" gyakorlatok.
• Ne felejtsd el élvezni. Nyilván 30 naposnál nem lehet csak úgy nem menni, de egyébként ha úgy érzed, hogy ma nagyon nem kívánja egyetlen porcikád se a meleget, a mozgást, nem érzed jól magad, akkor maradj otthon, olvass valamit vagy nézz meg egy filmet vagy gyűjts bélyeget vagy akármi, ami jólesik. Viszont ha úgy érzed, hogy szükséged van rá, még ha nincs is kedved kimozdulni [főleg egy hosszabb kihagyás után], akkor érdemes erőt venni magadon, bemenni és lenyomni. Lehet, hogy nem lesz kicsattanó óra, de valami oka volt, hogy úgy érezted, hogy szükséged van rá - ha csak a 90 perc gondolatmentesség is ez a valami.

Ezekből sokat saját magamnak is nehéz [volt] betartanom, de például a tegnapi órát tényleg a nagyon minimumon csináltam végig, hátrahajlás, fej-térd tartás, tevepóz megtolása nélkül. És örülök, hogy így tettem, mert ma már sokkal jobban éreztem magam, még ha nagyon messze voltam is a saját maximumomtól.

Holnap pótolok egy napi ászanát a mostani helyett, mert csak összecsapnám szegény sasállást, pedig nem érdemli meg szegény. Addig itt egy kis előzetes hozzá:

Napi ászana: széktartás

Kihívás: Jupííííííí, nagyon-nagyon-nagyon szuper, teljesen szuper minden, ijesztően csodálatos. Ma először láttam meg tevepózban a lábujjamat és a végén is sikerült homlokkal érinteni paschimottanasanában, ami eddig a 4 év alatt egyszer sikerült magamtól, valamikor 2-3 éve, még fénykoromban :P Nem hivatalosan ma volt a 15. nap, egyébként meg a 12., szóval remélem, hogy a végéig kitart a lendület! Tegnap életem legviccesebb jógaóráját éltem át, majd egyszer elmesélem összegyűjtve a többi vicces sztorival, de ez eddig mindent vitt.

És akkor a napi:

============================================

FONTOS: Én sem csinálom tökéletesen a gyakorlatokat, oktató sem vagyok, saját tapasztalataimat írom le! Ennek a tudatában olvasd :)

A gyakorlatok összes jótékony hatását elolvashatod a itt a Bikram Yoga Szentmihány és a itt a Bikram Jóga Központ oldalán.

3. Utkatasana- Széktartás

Miért jó?

Bitang combizmok, talpizmok, főleg a második résznél [enyémhez hasonló gágogó lúdtalpra remek], karizmok, hátizom: egyszóval újabb aduász, ami mindent megdolgoztat.

Miért nehéz?

Hacsak nem űztél/űzöl olyan sportot, ami nagyon erős combizmokat igényel, akkor jó eséllyel rohadtul fog égni a combod ettől. Nekem még most is ég, mert még mindig javítgatok a tartáson, ami egyre jobban dolgoztatja a combokat és néha már nyüszíteni tudnék a gyakorlat végén, főleg, amikor az oktató még elvan valakivel és elfelejti kimondani a varázsszót ["csere"] és úgy érzem, hogy felrobban a combom. Sok combos gyakorlat van, de szerintem ez a legdurvább.

A második, lábujjhegyes résznél még egyensúlyozni is kell meg magasan tartani a sarkat, mindezt teljesen egyenes háttal és nem hátratolt derékkal/fenékkel.

Tipp: 

Homorítás az első résznél és testsúly a sarkon! Nekem ez nagyon sokáig kimaradt, jó esetben egyenes maradt a hátam, de homorítás az sokáig nem volt meg. A sarkon testsúlytól meg még jobban fog égni a combod. Igen, tudom, jófej vagyok, szívesen. És próbáld meg tényleg minél jobban elemelni a sarkad, aztán szép lassan a kislábujjad. Tényleg meg lehet csinálni.

Tipp kezdőknek:

Úgy tűnhet, hogy itt is a minél mélyebbre a cél, de még a harmadik, lemenős résznél se szabad a sarkadra ülni. Inkább maradj feljebb, dolgoztatni fog az úgy is rendesen. Mivel ennél se látod magad oldalról és nehéz belőni, hol a vízszintes, érdemes órán kívül megnézni oldalról, hogy meddig kell lemenni, mert legtöbben mélyebbre megyünk, mint kéne. És rögtön az elejétől figyelj a karokra. Mivel combot sokkal jobban dolgoztat, hajlamos az ember megfeledkezni a karokról, még úgy is, hogy mindkettő a látókörödben van. Feszítsd meg az elején és tartsd is ott, egy idő után rutinná válik.

Hétköznapi felhasználás:  

Undorító nyilvános vécé, aminek a falához sincs gusztusod hozzáérni, hogy kitámaszd magad? Sőt még két sör is van benned? Hálás leszel ennek a gyakorlatnak. És ezt úgy tűnik, nem csak én gondolom így, mert képkeresés közben ezt találtam:

Gyorsjelentés és napi ászaná(k)

A kihívásról: hivatalosan 10. nap, nem hivatalosan a 13. [még mindig nem sikerült elfogadtatni a plusz 3 napomat, de nem adom fel! bár szerintem lassan kivágnak a rinya miatt]. És nagyon-nagyon jól vagyok, kívül-belül, jól érzem magam a bőrömben, fáradtság sincs még órán, pedig reggeli órákra járok, amikor csak tudok [hogy utána degeszre tudjam zabálni magam, jupíí]. Viszont 10 méter futás a busz után és olyan érzés, mintha leszakadnának a lábaim. Ez a 2 hét mondjuk laza volt minden egyéb szempontjából, a következő 2-3 már neccesebb lesz. 

A napi posztolásba megint belebuktam, de mostantól igyekszem, tényleg. Mivel már így is el vagyok csúszva [úgy terveztem eredetileg, hogy a 30 napba pont jól belefér a 26 gyakorlat], ezért néha több lesz. Néha meg megint eltűnök napokra, mert <kifogás>, <kifogás> és <kifogás>. Na de legalább most!

============================================

FONTOS: Én sem csinálom tökéletesen a gyakorlatokat, oktató sem vagyok, saját tapasztalataimat írom le! Ennek a tudatában olvasd :)

A gyakorlatok összes jótékony hatását elolvashatod a itt a Bikram Yoga Szentmihány és a itt a Bikram Jóga Központ oldalán.

1. Pranayama mélylégzés

Miért jó?

Általában már a légzőgyakorlat közben érzem, hogy aznap mennyire lesz durva az óra, mennyire engednek az ízületeim, mennyire bírom a meleget, mennyire vagyok fáradt és/vagy álmos [amikor minden belégzés helyett ásítok, akkor nagyon], mennyire esik ez ma jól. Persze ez változhat óra közben, de általában jó kiindulási pont. Meg azt felmérni is jó, hogy mennyire van meleg a teremben: ha már a légzőgyakorlat közben folyik rajtad az izzadság, akkor sok sikert a túléléshez. Mindenesetre tényleg felkészít és bemelegít az órára, lenyugtat.

Miért nehéz?

Hiszen csak egy légzőgyakorlat, lélegezni meg mindenki tud. Ehhez képest itt nagyon sok dologra kell egyszerre odafigyelni, a légzésre és  amellett is. Eleve hosszan és hangosan lélegezni nem könnyű, én most se tudok általában 6 másodpercen keresztül hangosan belélegezni, kifelé már megy. Az elején szerintem a kezdő hossz olyan 3 másodperc volt, teljesen hang nélkül és már attól beszédültem, mint az állat. Főleg reggeli órán eléggé durva tud lenni, amikor még mindenki úgy áll, mint a cövek, a fejed nem hajlik hátra, a vállaid mintha vasból lennének, én néha még félálomban szoktam dülöngélni jobbra-balra. És az ásítás, mint örök ellenségem ugye.

Emellé jön még, hogy figyelni kell minden másra: 

- hogy a combod és a feneked meg legyen feszítve - én még egy csomószor most is kilazítom közben és fel se tűnik, amíg nem látom a tükörben

- hogy a hasadat is húzd be és tartsd stabilan az egész medencét

- hogy ne menjen a könyök a váll alá belégzés elején

- hogy ne menjen a könyök a váll fölé kilégzés végén - ezt elég nehéz magadnak csekkolni hátradöntött fejjel, de egy idő után ráérzel, főleg ha kijavít az oktató és/vagy otthon csekkolod oldalra nézve, hogy hol kéne lennie

- hogy az ujjaid maradjanak összekulcsolva... igen, az összes

- hogy közben ne dőlj előre-hátra [meg mondjuk oldalra se]

A másik, hogy ennél is pont úgy megvan a ma-megy-holnap-nem-megy effektus, mint az összes többinél. Néha egyszerűen nem tágul a tüdőm és mindenki még vígan ki-be lélegez, amikor én már csak állok és várom, hogy na meddig kell még tartanom. Vagy csak időben az egész légzőgyakorlat tűnik végtelennek, mintha már 15 percre csak ez menne. Nopara, holnap jobb lesz :)

Tipp:

Óra előtt kicsit tologasd meg lefelé az ujjaidat összekulcsolva vagy egyesével bemelegítésként, mert különben nagyon tud húzni és fájni. Nemcsak belül, hanem még a bőröd is. 

Tipp kezdőknek: 

Első pár alkalommal baromi hosszúnak és feleslegesnek tűnhet ez a 2x10 légzés, de ne utáld meg nagyon. És amikor az oktató azt mondja a legelején, hogy 'csak nézd, ne csináld, megmutatom', akkor tényleg ne csináld, csak nézd :D Esküszöm, ezt valahogy mindenki félreérti és csinálni kezdi [valószínűleg hajdanán én is csinálni kezdtem, csak az ilyen emlékeket nagyon hatékonyan szűri az agyam :P].

Hétköznapi felhasználás:

A nyugodt, mély és lassú légzés nagyon sok szituációban jól jöhet. Én néha este csinálok belőle párat alvás előtt, amikor túlságosan pörgök, mert engem lenyugtat.

____________________________________________

2. Ardha-Chandrasana és Pada-Hastasana - Félholdállás és gólyaállás

Ez igazából két [sőt, majdnem három] külön gyakorlat, de így vannak egymás után. Az első része a félholdállás [felső két két] először jobbra, majd balra, majd hátra. Ezek után jön a gólyaállás, előre [lenti kép].

Miért jó?

Félhold oldalra: Annnnnnnnyira jól kiropogtat, de tényleg. Jól megnyújtja az oldaladat, csodálatos érzés. Mivel erősen nyújtózkodni kell végig, nekem a gyomromat is kihúzza és megbüfiztet :D

Félhold hátra: Nem árulok el túl nagy titkot, ha azt mondom, hogy ez a kedvenc gyakorlatom [a fenti kép az idei halloweeni jógaórán készült az Astoriában]. Imádom, tényleg. Közben pedig ennél félek a legjobban, hogy elvesztem az egyensúlyomat, kibillenek, lesérülök, eltörik a gerincem és/vagy meghalok. Erre még visszatérek a Miért nehéz? részben.

Gólyaállás: Négy év alatt nem sikerült megfejtenem, hogy ez miért gólyaállás... A félhold oké, de ez... mindegy. Hátrahajlítás után nagyon jólesik és jól megnyújtja a lábizmokat.

Miért nehéz?

Félhold oldalra: Egy percig tart az első sorozat. Egy perc. Nem tűnik hosszúnak, pedig nagyon is az. Intenzív gyakorlat, itt is feszíteni kell mindent és még nyújtózni is, miközben oldalról egy síkban maradni és nem tolni ki előre-hátra ezt-azt. A hajlítás mellett ellenkező irányba tolni a csípőt se semmi, mindezt anélkül, hogy eldőlnél. Én régen mindig beleugrottam ebbe a gyakorlatba és kb. 10 másodperc után már kivoltam [és akkor jó esetben még nem húztam meg az oldalamat...]. Viszont végig látod magad a tükörben, szóval korrigálni nagyon jól lehet az oktatóra is figyelve. Mostanában nagyon visszaveszek ebből a gyakorlatból és csak a második sorozat legvégén megyek le a maximumra.

Félhold hátra: Hát viszonylag ránézésre látszik, hogy ez miért nehéz. Én nagyon, nagyon, nagyon sokáig szinte teljesen egyenesen álltam magastartásban, hátradobott fejjel, és azon gondolkodtam, hogy ezt mégis melyik hülye és miért találta ki. Aztán egyszer valami öngyilkos pillanatomban hátraengedtem magam és meglepődtem, hogy jé, ezt így kell. Ez még nem az út vége volt, ugyanis egy idő után rájöttem, hogy nem jól csinálom, mert nem feszítettem rá fenékből és nem a sarkamon volt a testsúly és emiatt állandóan fájt a derekam, mert abból tartottam magam. Mikor ezt sikerült szép lassan kijavítani, egyre mélyebbre és mélyebbre mentem és felvetődött az a probléma, hogy ebből ki is kell valahogy jönni. Lendületből nem lehet, mert egyrészt nemigen van honnan lendületet venni, másrészt borzasztóan veszélyes, szóval ilyet tényleg soha senki. Ugyancsak nem jó megoldás, hogy kiengeded a derekad és abból emelkedsz fel. Megvolt ez az időszakom is, tényleg nagyon rossz. A helyes megoldás: szép lassan, megtartva a nyújtózkodást, visszafelé ugyanúgy, mint lefelé. Itt igazából saját magadban kell megbíznod és tudnod, hogy meddig tudod leengedni magad annyira, hogy magában a gyakorlatban meg tudj maradni és még ki is tudj belőle jönni. Jó esetben csak a legvégén fogod elveszteni az egyensúlyodat és előrelépni kicsit, ahogy felérsz, mert még szédülsz is. Én egyszer billentem ki belőle oldalra még egy-két éve, nem emlékszem pontosan, de nagyon megijedtem. Szerencsére komoly sérülés nélkül megúsztam, kicsit meghúztam az egyik oldalamat, ahogy kijöttem ugye oldalra, de soha többé nem akarom átélni, szóval tényleg ezzel nagyon óvatosan.

Gólyaállás: Ez is eléggé evidens ránézésre. Félbe kell hajtanod magad, közben rásimulni a combodra, plusz a kezedre lépni, plusz előre hozni a testsúlyt, plusz megfeszíteni a combizmokat, plusz vádli mögé húzni a karokat. Piskóta, nem? A végcél az, hogy mindezt teljesítve a homlokod a lábujjadhoz fog érni. Nekem még nem sikerült, de már tudok közeli tanulmányt végezni a lábujjaimról. Régen nagyon sokszor elbillentem belőle mindenfelé, szóval egy ideig mindig kitámasztottam magam a hüvelykujjammal, de az csalás, szóval ne csináljátok, én is leszoktam róla. Ilyen szépen kell:

Tipp:

Oldalra hajlításnál és hátrahajlításnál én mindig lentről építem fel a gyakorlatot és a nyújtózkodást [tükörben nagyon jól követheted sorban az összeset]: először sarokra hozom a testsúlyt, aztán megfeszítem a combizmomat, felugrik a térdkalács; megfeszítem a fenekemet, előretolom a medencét, megfeszítem a hasizmokat, közben mély levegő, kitágul és kiemel a mellkas, megnyújtom a nyakam és amennyire tudok, felfelé nyújtózom a karokkal, anélkül, hogy felhúznám a vállam [plusz hátrahajlításnál leengedem a fejem]. Ezt tényleg nagyon jól lehet követni tükörben. 

Gólyaállásnál, ha már ki tudod nyújtani kezdésnél a térded úgy, hogy fogod a sarkad, csak akkor próbáld meg [de lassan és óvatosan!!] húzás előtt teljesen kiegyenesíteni a hátad, előrehozni a testsúlyod és megfeszíteni a combizmod és csak utána húzni. Így rögtön teljesen egyenesen fogsz rásimulni a lábadra és sokkal közelebb kerülsz a lábujjadhoz. Ha még nem megy, kezdj hajlítással és csak utána kezdd el nyújtani, sokkal jobb és biztonságosabb.

Tipp kezdőknek:

Tényleg ne ugorj bele, egyikbe se, akármennyire mélyre is megy az előtted álló. Kismilliószor meghúztam magam türelmetlenségből és nem éri meg.

Hétköznapi felhasználás: Az oldalra hajlításnál nincs jobb nyújtózkodás reggel vagy egész napos ülés után. Ha meg valaki megkérdezi, hogy eléred-e előrehajolva a lábujjadat, akkor tolj egy kézrelépős gólyát, aztán finoman csukd vissza mindenkinek a száját :)

Kihívás 3

Igen-igen, belevágtam egy újabb kihívásba. Igazából nem is akartam, novemberben nem is szoktam, az előző kettő májusi volt, egyébként is csomót kihagytam meg minden. Aztán belesodródtam. Hivatalosan pénteken kezdődött, de már kedd óta járok mindennap [ma volt a 8/30, hivatalosan 5/30].

Őszintén szólva nem találtam elég kifogást. Az órarendem megengedi [najó, hétfőn muszáj egy órát beáldoznom miatta, de egyébként se nagyon járnék be, szóval belefér], a stúdió közel van, ráadásul még mosnak is ránk a kihívás alatt, szóval tulajdonképpen egy váltóbugyival kell besasszéznom a max. 10 percre lévő stúdióba, lenyomni a 90 percet, lezuhanyozni [törölköző is jár], és még ha extrán sokat lődörgök benn, akkor is megjárom 2 és fél óra alatt az egészet. Mellette bőven tudok tudnék tanulni, ha rá tudnám venni magam, szóval gyakorlati kifogásom nemigen volt. Mivel októberben havi bérletet vettem, elkezdtem rendesen járni, visszaszokni, nem szenvedni, közben mindenki mondta, hogy na gyerünk csináljad, és végül elkezdtem. Még azelőtt, hogy eldöntöttem volna, hogy elkezdem.

Különösebb célok nélkül kezdtem neki, inkább elképzeléseim vannak, hogy mi lesz. Az előző két kihívással ellentétben valószínűleg sokkal jobban földhöz fog vágni érzelmileg, mint fizikailag - egy ilyen év után biztosan. Ezzel együtt remélem, hogy kicsit visszarángat térben és időben, hogy el tudom engedni Leuvent anélkül, hogy keserű legyen, és meg tudom tartani anélkül, hogy állandóan vissza akarjak menni. Mert a post-Erasmus depresszió tényleg nem vicc, srácok, aki menni akar, hát mondanám, hogy készüljön fel, de igazából inkább élvezze ki, amíg kinn van. Csak tudja előre, hogy mi jön utána. Már kezdek kijönni belőle időszakosan, de néha van egy-két nap, amikor mélyzuhanás és mintha elölről kezdeném az egészet. Pedig már majdnem annyi ideje vagyok itthon, mint amennyit kinn voltam [ha nem számítjuk Barcelonát utána]. Ilyen ez.

Szóval itt tartok, hivatalosan 5, nem hivatalosan 8 napnál, vészesen közeleg a vizsgaidőszak, készülőben a szakdoga. Talán a mindennapos fix jóga mellett kicsit kevesebb időt fogok elpocsékolni, bár ez egyelőre nem jött be, mert holnapi zh-ra tanulás helyett ezt írom, de majd... idővel megjön az eszem nekem is. Ebben az esetben legkésőbb olyan éjfél körül, amikor rájövök, hogy mennyire szarul állok a 60 tétellel.

A múltkori kihívással ellentétben most nem olyan napról napra leírást tervezek, mert előre tudom, hogy nem lesz hozzá türelmem és annyi lenne az eredmény, hogy "ma utálok mindent és mindenkit" vagy "szááárnyalokkk" vagy "ki beszélt rá erre a hülyeségre...?", szóval inkább napi ászana lesz, szépen végighaladva sorban a gyakorlatokon. Főleg azért, mert nagyon sok gyakorlatot a nulláról kezdtem újraépíteni, miután 3 évig rosszul csináltam. Aztán valószínűleg most még 3 évig valahol rosszul fogom, de fő az optimizmus.

És csak hogy hű legyek magamhoz, holnapra halasztom a kezdést, mert most tanulnom kell :P

Van, aki forrón szereti... és sötétben

Igen-igen, új őrületem van. Meg nem csak nekem. Egyrészt kezdek visszaszokni úgy igazán, végre havi és nem alkalmas bérletem van, vagyis nem hagyom magam kifogásokat keresni, és a "megyek, amikor tudok" helyett "csak akkor nem megyek, ha nem tudok" mottó mentén élek. A jógastúdió legújabb találmánya a gyertyafényes óra, amin kevés fény, gyertyák [gondoltad volna?] és zene van, az oktató nem instruál, hanem csak bemondja a gyakorlat nevét, kezdetét, végét. És waaaaah!

Szóval elmentem a legelső ilyen alkalomra  két hete, ahol hatalmas tömeg volt, telt házas óra. Fűtés a maximumom, 43 fok minimum az egész 90 percen keresztül. Mondanom se kell, hogy sorban dőltünk el, mint a dominó. Tényleg pokol.

De!

Sokan, amikor először jönnek, hiányolják a zenét az óráról, meg úgy egész meditálós lebegjünk-együtt hangulatot. Az oktató megállás nélkül mondja, mit, hogy, merre, mikor, miért, és ez így elég intenzív. És erre szükség is van, mert az elején halvány fogalmad sincs, hogy mit hova kéne, azt se tudod, melyik a jobb meg a bal, főleg, ha össze is kell tekerni.Viszont ha már jársz egy ideje, tudod, hogy mit kell [vagy kéne] csinálni, akkor mindenképp egy ilyet ki kell próbálni.

Először is sötét van. Nem teljesen, de összes biztos pont, amibe eddig kapaszkodtál [homlok, köldök...], az vagy nem látszik, vagy halványan, és még remeg is a gyertyalángtól. Meg úgy eleve a tér is máshogy hat. Ha egyébként jó az egyensúlyérzéked, akkor akadnak majd problémád. Ha olyan eszméletlenül keljfeljancsi talpad van, mint nekem, akkor kívánom neked a világ minden türelmét, hogy ne hagyd ott a francba az egészet, mivelhogy nem tudsz megállni féllábon. Én legalábbis nem tudtam, és sokan mások se. Borzasztóan idegölő. Így kerülsz vissza a kezdőpontra egy-egy gyakorlatban.

Aztán ott a csend, illetve hát a zene. Nagyon megnyugtató, nem fárasztó annyira, mint amikor az oktató beszél, mert az mégiscsak egy másfél órás előadás, amin végig figyelni kell. Itt viszont el van engedve a kezed. Ezért is fontos, hogy tudd, hogy mit kell nagyjából csinálni. Ott kell legyen tudatosan vagy tudat alatt, hogy mit szokott mondani az oktató, mit, hol, hogy kell korrigálni, és ugye még egyszer mondom, nem látod úgy magad, mint általában.

És ott van az is, hogy olyan dolgokat hallasz, amiket egyébként elnyom az oktató hangja. Ahogy lélegzik a melletted álló, ahogy csúszik a keze meg ahogy ropog a térde. Meg ahogy megkönnyebbülten felsóhajt egy gyakorlat végén. Vagy ahogy anyázik. Az mondjuk hallatszik sokszor rendes órán is, pár éve egy külföldi mellett jógáztam és minden gyakorlatnál sziszegte a szolid 'fuck'-okat, ami szerintem halálosan vicces volt, főleg, mert bőven együtt tudtam érezni vele.

Szóval ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy az elején undi meg fúj lehet hozzászokni ahhoz, hogy izzad melletted a másik és néha hozzád ér, mert sokan vagytok, meg büdös ő is meg te is meg minden, és amikor hozzászoktál, akkor itt még mindig eljönnek dolgok, amik elsőre pont olyan furának tűnnek, pedig éppen annyira természetesek. Sőt, segíteni is nagyon jól tud, ha a melletted álló lassan és fegyelmezetten lélegzik, és hozzá tudod igazítani ahelyett, hogy kapkodnád a levegőt.

A már említett első telt házas alkalom óta ma este voltam megint [közte csak egyszer voltam egy rendes órán mert <kifogás> és mert <még egy kifogás>, ja meg mert <tudok ám még kifogásokat>], de erre a gyertyafényesre muszáj volt, még úgy is, hogy ma voltam fodrásznál és ilyenkor tökre sajnálom a királyul belőtt sérómat, de életem egyik legjobb órája volt. Nulla rosszullét, féllábas bénázásokon kívül minden ment és minden hihetetlenül jólesett. A kétperces savasana közben rájöttem, hogy egyszerűen ebben a pillanatban minden, minden passzol, és hogy ez olyan Leuven-boldogság, talán először itthon. Ezen annyira meglepődtem és megijedtem, hogy elkezdtek folyni az arcomon a könnyek [amiket most már nemcsak az izzadság leplez, hanem a sötét is, jee!], és magam se tudtam, miért. De jólesett, elmúlt, és utána az óra második fele is ilyen irreálisan jó volt. Olyan óra, amikor a minden porcikád szót fogad és ami után simán benn maradnál egy második körre. Csak sajnos esti óra volt, szóval nem volt. És amikor vége az órának és mindenki még nyugton marad és nem kezd felpattanni meg kirohangálni, akkor tudod, hogy nem csak neked volt olyan, amilyen.

Novemberben lesz 30 napos kihívás, és nagyon gondolkodom a dolgon. Egy kicsit sűrűsödnek már a dolgok, vizsgák, szakdoga [amiben ugyancsak sikerült kihívnom magam, mivel angolul fogom írni...], de nagyon szeretném megcsinálni. Ha valaha, most szükségem van rá. Minden szempontból.

Új vég, régi kezdet

Nagyon sokszor elkezdtem már ezt a bejegyzést. Talán most befejezem. Próbáltam már megírni rögtön Erasmus után, egy héttel, két héttel, egy hónappal, két hónappal később, de egyik se jutott ki a vázlat mappából.

Leírni hosszú lenne, hogy április óta mi történt, elvégre 5 hónap eltelt már azóta, pont egy erasmusnyi idő. Nem sokkal Belgiumból hazatérve elmentem 10 napra Barcelonába, szóval egy kicsit így folytatódott az Erasmus. Ugráltam felhőkön és süllyedtem el futóhomokban, mindez percről percre változva. Vannak hibák, amiket elkövettem, és sok az olyan, amit újra elkövetnék, ha lenne rá alkalmam. Szeretném újraélni az egészet, néhol kipróbálni a másik verziót, a mi-lett-volna-ha változatot, de akkor se bánnám, ha az egész ugyanígy megtörténne.

Mivel Barcelona [meg utána 3 nap Bécs] kicsit fenntartotta az utazós hangulatot, nem rögtön jött A Csapás. Hazajöttem, nem voltam depis, persze visszavágytam, de nem volt vészes. Aztán mivel nem tudtam szakmai gyakorlatot rögtön kezdeni, a teljes augusztusom üres volt, és hiába próbáltam beszervezni még egy párnapos kiruccanást Prágába vagy valahova, nem jött össze. Így jöttek az üres napok, délig alvással, hajnalig tartó forgolódással, és ezzel együtt megindultam a lejtőn. Túl sok időm volt agyalni, kattogni, ágyban álmatlanul forgolódás közben pláne. Untam minden megkezdett könyvet, filmet, sorozatot, semmi nem kötött le. Nehéz napok és hetek voltak. Jógázni nem volt erőm bemenni, voltam úgy kétszer, de nagyon rosszul voltam benn és nem is akartam visszamenni, pedig az eszemmel tudtam, hogy csak visszaszokás kérdése az egész. Ráadásul volt, hogy közben eszembe jutott mondjuk egy búcsúzás és ott helyben elkezdtem bőgni [hála a 40 foknak, ez kevéssé feltűnő]. Így telt az augusztus, leuveni fotók, videók, beszélgetések visszanézésével, egészségtelen 'benneragadós' nosztalgiázgatással, és hiába próbáltam magam rávenni, hogy ne csináljam, nem tudtam abbahagyni. Nem bírtam és gyakran most se bírom azokat a zenéket hallgatni, amikre kinn rá voltam kattanva és nonstop ment a szobámban, miközben körbe-körbe táncoltam a kis kupis szobámban takarítás közben a seprőnyélbe énekelve, vagy amikre olyan sokszor ballagtam haza hulla fáradtan a vasútállomásról egy-egy utazás után.

Közben elkezdtek eltűnni az emberek. Nyilván naiv dolog lenne azt várni, hogy mindenki megmarad örökre, mégis iszonyatosan nehéz, ahogy a napok, hetek, hónapok folyamán elvesznek az emberek. Van, akivel azt hittem, rengeteget fogok beszélni, de akivel Leuven óta egyáltalán nem vagy csak egy-kétszer beszéltem. Szerencsére vannak páran, akikkel naponta vagy majdnem naponta beszélek, főleg, akik pont ugyanúgy éreznek most, mint én. Egy kedves és bölcs ismerősöm azt mondta Erasmus előtt, hogy miután egyszer külföldön éltél, már sehol se érzed magad igazán otthon. És most tényleg ilyen. Nyilván mindig ez lesz az 'eredeti' itthon, Budapestet még mindig imádom, és amióta visszajöttem, rengeteg olyan dolgot veszek észre a városban, ami mellett évekig mindennap elsétáltam és sose vettem észre. De mégis, hiányzik a kinti érzés. Az emberek, a kisváros, az utcák, a hangulat, minden. És közben bűntudatom van, amiért a kinti emberek hiányoznak és nem tudok igazán örülni a családtagok és az itthoni barátok között. 

Ha megyek mesterre, mindenképpen szeretnék menni megint, ebben biztos vagyok. Abban már kevésbé, hogy ezt az utó(föld)rengést még egyszer át akarom élni.

A dolgok kicsit könnyebbé váltak szeptemberben, amit augusztusban már úgy vártam, mint a megváltást. Szakmai gyakorlat, egyetemkezdés, két tavalytól megmaradt vizsga, elkezdtem újra tanítani, szóval hirtelen annyi minden szakadt rám, hogy nincs időm, energiám kattogni. Este hullafáradtan zuhanok be az ágyba, elalszom egy pillanat alatt anélkül, hogy esélyem lenne bármin is agyalni. A jóga még mindig nem ment egy ideig, éppen azért, mert időm nem volt rá [tudom, tudom, a kifogások], és ennek végül az lett a vége, hogy most itt ülök 26-án, 2-án lejár a bérletem és még van rajta 4 alkalom. Igen, a három hónapos 10 alkalmas bérleten.

Visszamerészkedtem, már csak muszájból is. Újra hozzá kellett szoknom saját magamhoz, az új testképhez, ami ha kicsit is, de megváltozott, és egy olyan helyzetben, ahol 90 percet azzal töltesz, hogy magadat látod és nézed, elég meghatározó. Számomra - tudom, az oktatói utasítás ellenére, bocsánat - soha nem a homlokom, hanem a köldököm volt és marad is a fix pont, amibe 90 percen keresztül kapaszkodom. Az első alkalmak kegyetlenek voltak, állandóan szédültem, rosszul voltam, hányinger, az álló gyakorlatok nagy részét végigültem, remegtek alattam a lábaim, dühös voltam rájuk és magamra, és valamit megadott, amire szükségem volt: elvonta a figyelmemet, ha csak 90 percre is. Persze egy-egy savasana közben be-befurakodtak az emlékképek, de azért lényegesen jobb volt. Ma már délelőtt mentem, így nem voltam rosszul se a kajától, meg a szédülés is nagyon néha jött, és végre megint élvezni tudtam. Jó volt újra szembenézni magammal, még ha sok gyakorlatot kb. a nulláról is kell újrakezdenem. Jó volt újra magamra nézni, mert újra magamért csináltam, vagy ahogy László mondja mindig, '90 perc csak az enyém volt, hatalmas önszeretetről tettem tanúbizonyságot'. És ebben az 'önszeretet' szóban, bármilyen negatívan is hangzik, semmi rossz nincs. Az egyik legbékésebb és legpihentetőbb pillanatok közé tartozik, amikor belenézel a tükörbe és egy félszeg mosollyal nyugtázod, hogy hát nem tökéletes, de nekem az. Visszaolvasva az áprilisi bejegyzésemet, amikor tényleg a felhőkben jártam, pont ez az érzésem volt. És hiszek benne, hogy sikerül visszazökkennem a valóságba és az 'unalmas itthoni hétköznapokba', még ha egy-két fix pont meg is változik az életemben.

Erasmus OFF, jóga ON

Felesleges és sikertelen lenne leírni/összefoglalni, hogy mi minden történt az elmúlt két hónapban. Egy álomnak tűnik az egész, bulikkal, problémákkal, hatalmas röhögésekkel, teljesen szürreális szituációkkal. Őszintén szólva sokkal inkább bulizásba fáradtam el, mint tanulásban, aminek most kezd körvonalazódni az eredménye, ugyanis máris le vagyok maradva mindennel. Mindenesetre eddig tényleg féktelen mennyország, még úgy is, hogy márciusban naponta éreztem magam a pokolban és a mennyországban felváltva, és naponta változott, hogy éppen haza akartam menni azonnal vagy maradni örökké. Ezért is volt ma fura hazajönni és bejönni a szobámba, mert úgy tűnt, mintha az egészet csak álmodtam volna egy éjszaka alatt, majd felkeltem és vége is az egésznek. Szerencsére 10 nap múlva folytatódik az álom még két hónapig!

Akármennyire is terveztem el, kint nem sportoltam semmit, pedig az egyetemen ingyen van rengeteg dolog. Úszni terveztem, de abból sem lett semmi, főleg a hideg miatt. Meg az olyan macerás. Meg egyébként is kiszívja a klór a hajamat. Mozogni azért úgymond mozogtam, mert mindenhova gyalog járok Leuvenben, nem is vettem buszbérletet, mert max. 15-20 perc sétával mindenhol ott vagyok. Plusz a belga lépcsők tényleg durvák a házakban, ma amikor itthon lementem a lépcsőn, beszédültem, olyan szélesnek tűnt, meg a lépcsőfokok is hosszúak... 

Viszont már nagyon éreztem, hogy kezd fájni mindenem, főleg a vállam, a  félkanapén meg a repülőn meg az egyéb helyeken alvástól [az alvás az utóbbi egy-két hétben nem volt túl sokat jelen, tegnap például reggel 9-kor feküdtem le aludni 24 órás ébrenlét után, és akkor már kezdtem érezni, hogy remegek és a fizikai határaimat súrolom], ezért szinte adta magát a dolog, hogy az itteni új Bikram stúdióban kiváltsam a 10 napos próbabérletet, ha már úgyis 10 napot vagyok itthon. A hely egy buszmegállónyira van tőlem, szóval annyira közel, hogy Leuvenben nyekkenés nélkül lesétálnám a távot. De biciklivel is kb. 5 perc. Viszont ha van buszbérletem, és ráadásul a busz ajtótól ajtóig visz szinte szó szerint, azért nyilván belustulok... Mindenesetre, annak ellenére, hogy ma 5-kor keltem a reggeli géphez és ebédre telezabáltam magam rántott hússal, elmentem az este fél 6-os órára.

És mennyire jól tettem. A stúdió gyönyörű, csodás, mesés, tényleg nagyon közel van hozzám, ráadásul bármelyik buszra felszállhatok. Több mint két hónapot hagytam ki, szóval azért kicsit tartottam attól, hogy nehéz lesz meg szenvedni fogok.

Az első dolog, ami feltűnt, ahogy magamra néztem a tükörben, az a végtelen sok lila és kék folt a kezeimen-lábaimon-mindenem, nagy részének nem tudom az eredetét, max. az estét tudom belőni, hogy mikor szereztem őket. Komolyan úgy nézek ki, mint akit mindennap vernek. Aztán feltűnt, hogy mennyire megnőtt a hajam, ami most megint pont olyan rövid még, hogy nem lehet összefogni, viszont már eléggé hosszú, hogy zavarjon, szóval telehullámcsatozni az egyetlen megoldás. Összességében, fizikailag, ugyanazt az embert láttam, mint két hónapja, de mégis más volt. Belenéztem a saját szemembe, és lehet, hogy csak a fény meg a fáradtság miatt, de benne volt az a két hónap a nevetésekkel és a sírásokkal együtt, és talán életemben először azt az embert láttam, akit teljesen egészében el tudok fogadni, és bár nem tökéletes, nem változtatnék rajta semmit.

Mondják, hogy ha az ember elmegy Erasmusra, kreálhat magának egy teljesen olyan személyiséget, amilyet mindig akart. Aki ért olaszul, annak ajánlom ezt a bejegyzést, amit az egyik olasz erasmusos írt, mert nagyon jól leírja, amit szerintem mindenki érez most. Nem ismer senki, akármivé válthatsz, lehetsz te a csendes jóbarát, a nagypofájú mindennap bulizós, a segítőkész mindig tanulós, válthatsz öltözködési és sminkelési stílust, vagy amit akarsz. Tiszta lap. Nagyon sok nagyon jó embert ismertem meg, akik nap mint nap éreztették velem akár egyetlen szóval, hogy számítok, hogy jó, hogy ott és velük vagyok, és őszintén szólva nem tudom, hogy mennyire vagyok más, mint otthon, de nem érzek magamon sok változást. Elfogadtak. Én vagyok az arc, akit szinte mindig meg lehet találni az ingyenkávés helyen, mert nem tanul [erre nem vagyok büszke, de most már tényleg elkezdem], vagy ha nincs is ott, akkor egy üzenet, és 5 perc múlva ott terem elpocsékolni kellemesen az időt. Akit meg lehet kérdezni, ha angolból kétségek vannak [már felajánlotta az egyik lány, hogy angolórákért cserébe főz és takarít nálam, meggondolandó... de végül is ha megtanít spanyolul, nekem az is király]. Aki ott van a legtöbb bulin és az asztalon táncol a legőrültebbekkel. Akinek piros a haja és király fülbevalói vannak. És nem, nem fenékig tejfel, mert keltem fel úgy reggel, nem is egyszer, hogy arohadtéletbe, hülyét csináltam magamból, nem akarok többé senkivel találkozni, inkább haza akarok menni a régi, otthoni Diához. Aki aztán ugyanúgy csinált hülyeségeket itthon. És valószínűleg fog is, pláne ha társul az új Diával, aki majd véglegesen visszajön június végén.

Visszatérve a jógaterembe. Elkezdődött az óra, és bár a nyakamban éreztem a húzást, nem ütköztem olyan akadályokba, amiket vártam. Sőt, annyira meglepően jól ment, hogy el se hittem. Olyannyira, hogy sikerült egy fej-térd tartás. Aztán egy állóíj, ahol a kezdeti meglepetés után megláttam a fejem felett, hogy a bal combom hátulján is van egy kék folt, és ha nem kellett volna annyira egyensúlyozni, csóváltam volna rosszallóan a fejemet. És ment az óra, és egyre jobban és jobban éreztem magam, feléledtek az ízületeim, az izmaim, éreztem, hogy vannak és jól érzik magukat. A lábam érezhetően működésben volt az elmúlt két hónapban [ez az elmúlt két hónap kifejezés lassan annyira gyakori már, mint az elmútnyócév], a sok gyaloglás és bulizás miatt. Nem viccelek, a bulizás tényleg durva, sokszor úgy értem haza hajnalban/reggel, hogy alig álltam a lábamon. Szóval bulizzatok sokat, ha sportolni nem akartok. Viszont a kezem meg a vállam meg kicsit a hátam is érezhetően elhanyagolt, már most, pár órával óra után érzem, hogy leszakad. Vagyis holnap majd meg se tudom emelni az izomláztól. Óra végére sokkal kipihentebb és boldogabb voltam, mint előtte, mert azért amikor hazaértem, eléggé visszavágytam szinte azonnal. De tényleg szükségem van most erre, az itthoni nyugira, a jógára, az időre, hogy behozzam a tanulnivalókat, hogy 10 nap múlva újult erővel feltöltődve, frissen festett piros hajjal, várakozással tele fussak neki a következő két hónapnak, ami mindenképpen húzósabb lesz a vizsgák miatt.

És félek, hogy mi lesz velem június végén, amikor végleg hazajövök, és nem lesz bennem az érzés, hogy sebaj, 10 nap múlva visszamész. De erre még nem akarok gondolni.

Indul a sörblog?

Többször kérdezték már, itt is meg otthon is, hogy mégis mi a francért jöttem Belgiumba. Miért nem mondjuk Olaszországba, ahol imádom az embereket, a nyelvet, a kaját (!!!). Ráadásul miért pont Belgiumba, amikor nem szeretem a sört se. A válasz egyszerű!

Nem tudom.

Nagyon sokáig a pályázati időszakban Svédország volt első helyen, ami ugyancsak nem volt indokolt, mert utálom a hideget. És az utolsó pillanatban, már nem is tudom, hogy miért, átírtam a listát és Belgiumot raktam első helyre. Voltam már kétszer vagy háromszor Brüsszelben, tetszett, olyan kis aranyosnak tűnt, meg azt hittem, hogy Belgium olyan békés ország. Azóta megtudtam, hogy vannak itt rendesen konfliktusok a flamand és a vallon rész között, esetleges kettészakadás, szóval itt se fenékig tejfel az élet. Összességében nézve egy hónapnyi Belgium után elmondhatom, hogy 

• tetszik, az idő is meglepően jó [ezen a helyiek is meg vannak lepődve, hogy március elején nem zuhog egész álló nap az eső, sőt ma például felhőtlen napsütés egész nap, 13-15 fok körül!]
• a sült krumpli isteni [ráadásul a menzán az olcsó menü mellett lehet kérni még egy adag krumplit ingyen!]
• a belgákkal annyira nem vagyok jóban, elég maguknak valóak, de azért nem ellenségesek [viszont a mocsok továbbra is zavar a konyhában, a vécéről nem is beszélve... totál hányinger... és mástól is hallottam ezt a belga lakótársakról, szóval nem csak én vagyok a szerencsés]
• a gofri is isteni, bár itt Leuvenben nem nagyon vannak gofriárusok... 
• és ott a sör.

Sose szerettem a sört, túl keserű, állandóan pisilnem kell tőle, és egyébként is büdös. De ha már itt vagyok, akkor csak kipróbálok néhányat az egy-két ezer fajtából, amivel Belgium büszkélkedik.

Az első nagy különbség az otthoni sörökhöz képest, hogy itt kicsik a sörök. Egy üveg 0,25 vagy 0,3 literes, szóval olyan, hogy korsó sör, mint otthon, az nemigen van. Ellenben ezek a kis drágák kétszer annyiba kerülnek, mint otthon a félliteresek. Vagy a literes korsók. Ez a Nyugat.

A másik, hogy ami nálunk húdeerős sör, az itt annyira gyenge, hogy nincs is. Még nem találkoztam sörrel, ami 4-5% alatti lenne, de inkább 7-9. Vagy erősebb. A gyümölcsösök szoktak esetleg kicsit gyengébbek lenni.

Egy hónap alatt 7 féle sört próbáltam ki, ami elég kevés, szóval bele kell húznom. Majd ha sikerül, akkor megpróbálok mindegyikről írni két szót, ha esetleg valaki valamikor Belgiumba téved. Bár nem biztos, hogy az én ízlésem megbízható így, hogy nem szeretem alapjáraton a sört. Mindenesetre elfogult nem vagyok. Az alkohol erősségében nem vagyok mindig biztos, mert netről nézem, és nem mindig ugyanazt mondja, szóval körülbelüli értékek. Főként a Belgian Beerz oldalról tájékozódom, ha nincs az adott sörből üvegem.

1. Stella Artois (~5,2%)

Első fontos tudnivaló: ha Leuvenben jársz, ne merd szidni a Stellát. Itt nagyon szeretik és gyermeküknek tartják, mivel itt van Leuvenben a Stella-főzde és hát ugye helyi. Én nem nagyon szeretem az ízét, olyan igazi büdös keserű sör, de az itt a legolcsóbb minden kocsmában, szóval a muszáj nagy úr.

2. Belle-Vue - Kriek Classique (~5,1%)

Igen, ez a lánysör. Otthon nagyon fújnak a "keménylegények" az ízesített sörökre, hogy hátnabazdmegaznemissör. Itt nem tudom, mi a társadalmi megítélése, mindenesetre Kriek mindenhol van, és általában a Stella után a második legolcsóbb. Finom, érezhetően sör, de az édes meggyes íz elnyomja, így még én is meg tudom inni. A képen szerintem egy kicsit túl rózsaszínes amúgy, ennél bordósabb a valóságban. Vagy csak mindig üvegből ittam és nem tűnt fel.

3. Belle-Vue - Extra Kriek (~4,2%)

Az előző ikertesója, még édesebb kivitelben. Ez már olyan édes, hogy szinte egyáltalán nincs sör íze. Nagyon minimálisan. Aki nem szereti a túl édes dolgokat, az hanyagolja, mert ez tényleg nagyon durván édes. Részemről nyami.

4. Lindemans Apple (~3,5%)

Ebben nem vagyok teljesen biztos, hogy pont ez a márka volt, mindenesetre kóstoltam egy almásat. Aki szereti az ízesítetteket [és kevésbé a normál sört], próbálja ki, mert nagyon finom. Mint a Krieknél, a gyümölcsös íz elveszi a keserű sörízt, szóval nyami ez is.

5. Delirium Red (8,5%)

Erről már volt szó régebben, ez az elefántos sör, ami úgy 8,5% -os, hogy fel se tűnik. Hasonló a Kriekhez, de nevesebb, ezért drágább. Szomorú. De finom!

6. Brugse Zot (6,0%)

Bruges söre, sokan ismerhetitek az In Bruges (Erőszakik) című filmből. Na ez finom sör! Ez volt az első sör, aminek sör íze van, nem ízesített, és még nekem is ízlik. És itt is lehet kapni Leuvenben, szóval csúcsszupi!

7. Chimay Blue (9,0%)

Ez a friss élmény, eme blogposzt írása közben ezt iszogattam. Elég sötét színe van, mint a képen is látszik, meg az íze is elég erős. Nem annyira keserű, mint a Stella, de azért nekem egy nagyon picit az, de tényleg nagyon picit. Ettől függetlenül nem volt kínszenvedés meginni és a 9%-ot is határozottan érzem így a végén, szóval ezzel csak óvatosan.

Remélhetőleg hamarosan bővül a lista további helyi és nem helyi ínyencségekkel!

Helyzetjelentés

Az utóbbi pár napban kicsit rámjárt a rúd. Tegnap kiesett a táskámból az ingyenkávés bögrém és letört a füle, de szerencsére csak az, így használható még. Állítólag kicserélik, ha nem az én hibámból tört el. Természetesen nem az én hibám volt, hanem a gravitációé. Ma lezongoráztam délelőtt a hírhedt itthoni lépcsőn [0%-os véralkoholszinttel], jó hangosat sikerült esni és még csúsztam is egy pár lépcsőfokot lefelé, ennek köszönhetően a jobb alkarom és a seggem csíkosan lilul. És fáj. De a laptopom, a könyvolvasóm és a telefonom is túlélte, szóval legalább.

Viszont túl vagyunk az egész leuveni utazás egyik legnagyobb megmérettetésén: a mosodán.

Mivel a házban nincs mosógép, ezért kénytelenek vagyunk mosodába menni, ami egyébként ahogy néztem, a legtöbb helyen nagyon otthonosra van kialakítva, még ingyen wifi is van [ez itt ritka egyébként], meg fotelek meg íróasztal, kinek mi. Biztosra mentünk és a feketékkel, farmerekkel és zoknikkal kezdtük, mert hát azzal csak nem lehet baj. És nem is lett! Igaz, a mosózsák, amibe a zoknikat raktam, kinyílt menet közben, szóval semmi értelme nem volt igazából, de legalább ezt is tudom. Még a szárítót is sikerült megszelídíteni, így összességében sikeres volt a hadjárat.

Pénteken túlestem a híres-neves rendőri ellenőrzésen, miután észrevettem, hogy 17-én itt hagytak egy papírt, hogy hívjam fel őket. A néni nem volt túl boldog, állítólag már ezerszer volt itt, de nem volt kinn a nevem a csengőmön, szóval nem tudta, hova csengessen. Végül megbeszéltünk egy randevút délelőttre, bejött, megnézte, hogy tényleg belakottnak tűnik a szobám [azért kicsit rendet raktam meg minden], kitöltött egy papírt és ennyi volt. Természetesen nekem majd még egyszer vissza kell caplatnom a városházára, csak azért, hogy leadjak egy papírt, amit ott adtak múltkor. Szinte unatkoznék, ha nem lennének ezek.

Szombaton elmentem Liège-be, ami Belgium vallon [francia] oldalán van - hollandul flamandul a város neve Luik, ami tökéletesen meg tud zavarni egy vasútállomáson, ha nem tudod -, itt találkoztam Brigivel, aki éppen Maastrichban van Erasmuson, szóval egy köpésre. Ismerve magamat, jó korán kimentem az állomásra, ami nem volt hülyeség, mivel a pályaudvar épületének átépítése miatt máshol van a jegypénztár, amit olyan 13 és 14 perc között találtam meg, miután elegem lett a mászkálásból és megkérdeztem a vécésnénit. Megkíséreltem az automatából venni, de mivel 10 alkalmas bérletet terveztem venni 50 euróért, és az automata csak érmét vagy bankkártyát fogad el, ezért keresnem kellett egy élő-lélegző eladót, aki elfogad papírpénzt. Ezután imádkoztam, hogy jó vonatra szálljak fel [Luik!], még a bérleten is kitöltöttem rendes lány módjára, hogy honnan hova megyek. Természetesen felesleges volt, mert nem volt ellenőrzés. Hazafelé se, de akkor már nem is írtam be. Liège nem túl szép város, elég ipari, a folyópart egyenesen ocsmány. Van viszont egy kis sziget benne, ami egy park igazából és az szép. A belvárosba beérve is azért már kicsit jobb lett a helyzet, a katedrális belül gyönyörű, kívül kevésbé. Ettünk gofrit, ami mennyei volt, a bruges-ivel ellentétben nem csokis szószt raktak rá, hanem a gofri volt lyukas és beleraktak csokirudakat, amik a forró gofriban felolvadtak és majdnem beájultam a gyönyörtől. Csodálatos volt. És bár nem vagyok annyira oda a francia nyelvért, mint mondjuk az olaszért, majdnem fülgazmusom volt tőle, a sok ronda holland flamand után. A gofrit is franciául kértem!

Ezek után visszajöttünk Leuvenbe, itt egy gyors városnézés és kaja után [a kajáldában magyar az egyik eladó ehh] vettünk sört, ittunk ingyenkávét, szóval összességében remek napot zártunk. Majd valamikor március végén pedig én megyek Maastrichba.

Mivel végre megjött az ösztöndíjam, tudtam repjegyet foglalni haza, így már biztosra tudom, hogy április 7-én hazamegyek egy kis otthoni kosztot enni, egészen április 18-ig. Utána a hosszú hétvégén még lehet, hogy belefér egy kirándulás valahova, Párizs vagy Amszterdam...

Egyik éjszaka pedig megint meglátogatott minket a Minden Kapucsengőt Végignyomkodó Köcsög [MKVK], mindezt hajnali 5 körül. Másnap írt is valaki a ház csoportjába, hogy ki ez a rohadék, akinek nincs jobb dolga éjszaka. Egyik éjjel valamelyik lakó volt, aki kizárta magát, máskor meg valamelyik lakónak a haverja, aki részegen ezt viccesnek tartja. Megint máskor meg nem tudni, random emberek.

Tudtomon kívül pedig konfettis fogkrémet vettem. Nem tudtam, hogy ilyen létezik.