Leuven-pillanatok

Nincs mit írnom, pörög a mókuskerék, suli, kaja, alvás, buli, különféle sorrendben és kombinációban. Egyre több ember, az ingyen kávés helyen mindig van valaki ismerős, aki aztán bemutat még öt embernek, és pár napon belül igazából ismersz mindenkit. Ráadásul tele van a hely olaszokkal, akik összevissza pirongatnak olyanokkal, hogy jobban beszélek olaszul, mint ők, meg ilyesmi. A spanyolokat is nagyon bírom, annyira közvetlenek, egy találkozás után már úgy viselkednek, mintha évek óta világi pajtik lennétek. Bár aztán valaki nem bírja ezt a stílust. Például a belgák tényleg a híreknek megfelelően távolságtartóak. De állítólag ha elég kitartó az ember, ki lehet belőlük hozni a barátkozós oldalt.

Mivel lusta vagyok bármit ennél részletesebben leírni, íme néhány pillanatkép.

 

Reakcióm, amikor közeledik a partifotós

Amikor a boltban a kasszás nem hajlandó angolul beszélni, pedig már háromszor visszakérdeztem üres tekintettel, hogy 'sorry, English?' (azóta se tudom, hogy személyit kért-e a bor miatt, vagy törzsvásárlókártyát)

Amikor megdicsérik az olaszomat

Amikor a reggeli gyönyörű idő szerint öltözöl, de óra után tornádó vár kinn

Aranyos ez a sültkrumplis srác, de süthetné gyorsabban

Harmadik napja nem jutok melegételhez

Végre megjött az ösztöndíjam

Amikor valaki megint végigcsöngeti a házban az összes kapucsengőt az éjszaka közepén

Buli utáni reggel

Halogatásnak még több halogatás a vége

Már annyiszor nekiültem ennek a posztnak, de valami mindig elvonta a figyelmemet. Hozzáteszem, nem nehéz.

Majdnem három hete vagyok itt, de azt kell mondjam, jól elvagyok. A szobát belaktam, pillanatok alatt hatalmas ruhakupacot vagyok képes előállítani, de néha azért ráveszem magam a rendrakásra. Tegnap összesöpörtem, és szerintem az ágy alatt azóta nem takarított senki, amióta berendezték ezt a szobát, szóval nyami. Pedig mint mondtam, ha valaki, én aztán nem vagyok tisztaságmániás.

Az utóbbi napokban az időjárás is meglepően jó volt. Megesett, hogy majdnem három teljes napig nem volt eső, helyette sütött a nap! A  várost is szeretem, igazából csak ezt a felét ismerem, mert az északi részen nincs semmi, se campus, se buli, szóval az elég homály, de itt ezen a térfélen már remekül tájékozódom. Ez nem mondható el a jogi karról, ahol a múlt heti tévelygésem után megint eltévedtem, mert másik épületben van a hétfői óra. De menjünk sorba.

Pénteken voltam Myth and Symbolism órán, ami egészen érdekes volt, annyira durván nem voltam oda érte, de úgy voltam vele, hogy ha nincs jobb, marad ez. Ugyancsak pénteken van a Flemish Art and European Culture órám, ami sajnos az első héten még nem volt, de nagyon izgalmasnak hangzik, múzeumlátogatásokkal meg minden.

Szombaton elmentünk Bruges-be, és igazából mázlink volt az idővel, mert nem esett az eső, sőt még a nap is sütött, de ettől függetlenül majd' szétfagytam, pedig rendesen felöltöztem. Mindehhez hozzátett, hogy beteg is voltam, nátha meg minden, ami kell. Bruges amúgy jó volt, végigmászkáltuk a várost, ittunk helyi sört, ami meglepően finom volt, nem volt olyan keserű, mint a Stella például. A várost is valószínűleg jobban élveztem volna, ha melegebb van. Este még lett is volna kedvem bulizni, de betegen ezt inkább nem kockáztattam meg.  

Íme a kicsit béna panorámaképem a sörfőzde kocsmájából. Van pár sörfajta.

Vasárnapra a nátha részben megmaradt, részben átváltozott köhögéssé, szóval csodás napom volt. Nekiültem elolvasni  a szerdai órámra a feladott szövegeket, amik közül a leghosszabb, 30 oldalas csodából konkrétan semmit nem értettem, a másik három nem volt vészes. Mindezek után hétfőn vagy kedden írt a tanár, hogy sorry, az óra elmarad. Kössssssz.

Hétfőn voltam az első jogórán [vagyis mondhatjuk, hogy a másodikon, csak az elsőre csak én mentem el...], ami meglepő módon lekötött, pedig ugyanazt vettük, mint tavaly a corvinusos jogon, és ott általában 5 perc után valahol egészen máshol jártam agyilag. Már csak az is érdekesebbé teszi az órát, hogy nemcsak a tényanyagot mondja el a csávó, hanem minden mellé nézünk egy jogesetet is. Szóval ja, ahhoz képest, hogy irtózom a jogtól, egészen tetszik. Kicsit előbb odamentem, hogy megveszem a tankönyvet a jogi kar kiadójában, de még kérdezgetés után se találtam meg. Miután újabb kérdezgetés után megtaláltam a termet és elkezdődött az óra, kiderült, hogy még nem kapható a könyv, mert nem rendelték meg vagy nem jött meg, szóval tiszta szerencse, hogy nem találtam meg. A vizsga ebből open-book lesz, vagyis lehet használni mindenféle nyomtatott és kézzel írt jegyzetet, például az órán vett jogeseteket, szerződéseket, dokumentumokat, viszont a tankönyvet nem. Persze ahogy hallottam, kijegyzetelve az is teljesen jól bevihető. Mindezek ellenére érzem, hogy nem lesz egyszerű ez a vizsga, ha már annyi mindent lehet használni. Azt tudom, hogy lesz két jogeset, amit meg kell oldani, meg lesznek kérdések.

Ezek után elmentem egy órára, amit nem is terveztem egyáltalán se megnézni, se felvenni, mert a címe, Organizational Decision Making and Change, nem annyira hangzott érdekesnek. Ezzel ellentétben az óra tök jó volt, a tanár nagyon jófej és emberi, elég interaktív is volt az egész, szóval úgy döntöttem, hogy felveszem a pénteki Myth and Symbology helyett. Valami csoportprojekt lesz majd, meg beadandó, szóval vizsga se lesz.

Kedden megint volt jog [hétfőn csak kéthetente van], és hétfő késő este jöttem rá, hogy el kéne olvasni a szövegeket másnapra. Egyébként akármennyit rinyálok a sok olvasás meg órára készülés miatt, be kell valljam, nagyon hasznos. Sokkal jobb úgy hallgatni az órát, hogy van már róla valamennyi fogalma az embernek, könnyebb is követni.

Jog után elmentem megnézni az International Political Economy című csodát, amiről nagyon sok rémsztorit hallottam, és igazából csak azért került szóba, mert van ilyen órám otthon is. Gondoltam, adok neki egy esélyt. A tanár nagyon jófej meg kedves meg minden, látszik, hogy baromira imádja meg élvezi a témát. Próbált meggyőzni, hogy nem nehéz ez a kurzus, nem kell félni attól, hogy gazdasági, aki jár órára és készül, annak a vizsga bakfitty. Már-már meggyőzött. Aztán elkezdte az órát. Az egyik dolog, hogy baromira nem érdekel a téma, de az volt a csúcs, amikor néha-néha átváltott hollandra, mivel a kurzuson az emberek nagy része úgyis beszél hollandul. Jókat sztorizgatott meg nevetgéltek, mi kevésbé. Ráadásul néha annyira belevadult az anyagba, hogy elkezdett kiabálni, tényleg az a tipikus őrült prof típus. Egy óra és 45 percnyi anyag után nagyon rosszul esik, ha a tanár kiabál. Nem vettem fel a kurzust.

Kedd este elmentem bulizni az itteni hivatalos belga buddymmal, a barátnőivel, és az ő erasmusos buddyjaikkal, amiből az lett, hogy erasmusosok közül csak én mentem tovább bulizni, szóval nem volt túl jó. A belgák jól elvoltak magukban, elég érdekes bulistílusban, kb. olyan volt, mintha az lenne a céljuk, hogy minél nagyobb hülyét csináljanak magukból. De lehet, hogy csak én nem ittam eleget. Mindenesetre azt hiszem, maradok az erasmusos buliknál.

Szerdán voltam véglegesíteni az óráimat és a vizsgaidőpontjaimat. Hat kurzust vettem fel, ebből három vizsgás, a többi beadandó/projekt vagy hazavivős vizsga [egy hetem lesz három rövid esszére]. A vizsgák június 11., 13. és 21-én lesznek, de lehet, hogy a 21-ei helyett kérek egy korábbi időpontot, hogy ne maradjak itt egy vizsga miatt plusz egy hetet. Vébé lesz meg minden, szóval minél előbb haza tervezek jönni. Meg hát otthon is lesz két vizsgám.

Ma pedig voltam a Flemish Art and European Culture órán először, amit teljes zsákbamacskaként vettem fel. Igazából csak tájékoztató volt, és kicsit más lett, mint vártam. Négy téma lesz négy előadóval, mindegyik 2x3 órát tart. Eddig oké. Viszont a múzeumlátogatás nem úgy lesz, hogy mind a négyre elmegyünk, hanem egyet kell választani, amelyik témából aztán majd az 5000 [ötezer!] szavas beadandót kell írni. U-tá-lok beadandót írni, szóval ez remek lesz, előre látom. Az órák szerintem érdekesek lesznek amúgy, szóval nem bántam meg, hogy felvettem, csakhát... ja. Ötezer.

Mint megtudtam, a kisbolt, ahova jártam eddig, a lehető legdrágább, szóval elmentem bevásárolni a nagy szupermarketbe. Vettem jó sok mindent, egy egész húzóskosárnyit, de mégis kicsit leesett az állam a kasszánál, hogy 52 euró. Megnéztem a blokkot, kb. minden 1 euró alatti volt, viszont néhány dolog eszméletlenül drága. Például a hús, 0,6 kiló csirkemellet vettem 7 euróért, valamint itt baromira nem éri meg lánynak lenni, mert elképesztően drága a tampon, ennyi pénzért otthon egy nagy dobozt kapok... Ha ezt tudom előre, hozok otthonról fél évre elegendőt. Felháborító.

De legalább egyre többet főzök végre. Eléggé kényelmetlen minden alkalommal lecipelni a konyhai cuccokat és vissza, de legalább ehető kaját eszem. Még mindig nem szoktam hozzá, hogy a többi villalakó nem törli le maga után a konyhapultot és szedi össze a tűzhelyre potyogott kaját, és hogy amikor lejövök főzni, akkor nemigen van gusztusom bárhova lerakni a cuccomat, de én bajom. Napközben még mindig nem találkozom velük sokat, ellenben éjszaka szoktam hallani, ahogy hazajönnek, viszonylag hallhatóan teszik. Ami egyébként sokkal kevésbé zavar, mint a gány a konyhában. Ja és úgy tűnik, itt teljesen bevett szokás végigcsöngetni az összes kapucsengőt, amíg valaki nem nyitja ki az ajtót. Múlt éjjel is valaki becsöngetett hozzám, de csak egyszer és szerintem csak ide, szóval lehet, hogy csak támaszt keresett az illető és véletlenül megnyomta. 

Csináltam ilyen cuki só- és cukortartót, szóval tényleg egyre otthonosabb minden. Ma még jógáztam is egy gyorsat, mert eléggé elpunnyadóban vagyok így mindenféle sport nélkül, de tervezem kiváltani a sportkártyát, ésnaakkormajd. Majd.

Mostantól pedig igyekszem felírni valahova a dolgokat, amiket meg akarok írni, mert így mindent elfelejtek és az egésznek semmi értelme.

Végem, avagy miért nem választottam könnyebb egyetemet...

Nos igen, elkezdődött az egyetem és legszívesebben sírnék egy sarokban.

Kedden készültem az első órámra bemenni, ami nevezetesen a Public International Law. Gyönyörű verőfényes napsütés kint! A jogi kart viszonylag hamar megtaláltam, de rögtön ezután sikerült eltévednem az épületek között, majd némi kérdezgetés után meglett, majd újra eltévedtem az épületen belül, mert naiv módon azt gondoltam, hogy a 2.54-es terem a 2. emeleten lesz, de nem, mert a 4.-en van [tök logikus], és már majdnem elkezdtem örülni, hogy megtaláltam az órát, amikor feltűnt, hogy gyanúsan nincs ott senki. Miután még egyszer megkérdeztem, hogy jó helyen vagyok-e [igen], megnéztem újra az órarendet a neten, és akkor feltűnt, hogy ha kicsit jobbra megyek az órarendben, oda van írva, hogy nem az első hetet, hanem azt a hetet mutatja, amelyiken már van óra. Vagyis a jövő hetet. Csodálatos.

Nem baj, volt egy kellemes sétám, egyébként is max. 15 perc séta. Este elmentünk buddy programra [lehetett kérni egy helyit párnak, aki segít a dolgokban], és ilyen rapidrandiszerű rendszerben mentünk körbe-körbe és beszélgettünk sok-sok emberrel. Ezek után egy 'koktélpartira' mentünk, ahol pl. a Vodka Sunrise néven vodkanarancsot adtak, szóval viszonylag puttó, de nem rossz. A probléma az volt, hogy kicsit túlságosan megörültünk az olcsó piának. Nem részletezem.

Másnap torokfájással keltem és nulla étvággyal [nohát]. Letoltam egy joghurtot, de ebédhez már nem volt kedvem, szóval elmentem órára egy banánnal, hogy majd ha megjön az étvágyam, legyen mit ennem. Bementem még ingyen teáért [mert van egy hely, ahol 5 euróért veszel egy bögrét és utána egész évben ingyen kávé és tea yeaaaaaah], 2-kor kezdődött az órám, és persze negyed 3-ra már majd éhen haltam. Az óra pedig Nationalism and Political Mobilization névre hallgat, és már az elején elég kínos volt, mert szinte rögtön egy képen Magyarországot láthattuk, ahogy EU-s zászlót égetnek. Mivel a kurzust aznap nyitotta meg a csávó, ezért az eheti és a jövő heti olvasmánylistát is jövő hétre kell elolvasni, ez olyan laza 80 oldalt tesz ki. Az óra egyébként érdekes volt, szerintem fel fogom venni, hacsak nem találok jobbat.

A következő óra előtt még volt egy szabad órám, gondoltam szerzek valami kaját útközben, mert másik campuson volt ez az óra. Természetesen eltévedtem megint, már a campust se nagyon találtam, ugyanis hiába követtem a google maps utasításait, ez a tér egy belső tér az épületek között, szóval hiába vitt oda, ahol az épület van, nem lehet ott bemenni. Na király, már jégkockába fagyva megtaláltam a teret, bementem az épületbe, megtaláltam a 00.14-es termet, ami zárva volt és gyanúsan kicsi. És üres a folyosó is. Elkezdett megcsapni a gondolat, hogy bizony nem jó helyen járok, szóval elindultam és találtam egy campus térképet és valóban rossz épületben voltam. Kaját nem találtam útközben, szóval már akkor nagyon éhes voltam és fáztam. Végül megtaláltam a termet, az óra pedig International Relations and European Integration since WWII névre hallgat, ami igazából az EU története. Ez a terem is egy jégkamra volt, szóval egyszerre remegtem a hidegtől és az éhségtől is, és serényen imádkoztam, hogy legyen már vége [ja igen, itt 120 perces órák vannak]. Pedig az óra egyébként jó volt. Na végre vége lett, elindultam haza, kimentem az ajtón és SZAKADT az eső, de nagyon dulván. És ami még ennél is rosszabb: szél. Hideg, lefújalábadról, nemkímélsoha, esőtarcodbafújja szél. Persze se sapkám nem volt, se esernyőm [ami szerintem nem maradt volna egyben egyébként se], kapucni nem sokat ért, szóval borzalmas hazaút volt. Mire hazaértem, bőrig áztam, a kezeim lefagytak teljesen, a szobában is ugye hideg van, amikor nem megy a fűtés, szóval mindenem televolt Belgiummal. Rettenetesen fájt már a fejem is meg szédültem. Miután sikerült kicsit felmelegedni, lementem a konyhába vacsorát csinálni [igazából a hideg miatt elfelejtettem egy időre, hogy éhes vagyok], ahol találkoztam három másik villalakóval, akik távolságtartóan kedvesek voltak, de amúgy jófejek. Vicces egyébként, hogy tizenvalahányan lakunk itt, de alig találkozom a Villában valakivel, még sose kellett a vécére vagy a zuhanyzóra várnom vagy ilyesmi... Ja és ami meglepett még, hogy szemben tapasztalataimmal, miszerint ha közös konyha van és főzöl, akkor valamennyire összetakarítasz magad után [egyébként hetente takarítják takarítók a konyhát meg a fürdőt], itt úgy tűnik, ez nem ennyire szigorú, legalábbis abból ítélve, hogy tiszta odaszáradt kaja és redva a főzőlap meg a tűzhely, de mindegy, biztos kulturális különbség. Pedig aztán tőlem messze áll a tisztaságmánia.

Ma reggel folytatódott a fejfájás, ami már nem tudom, hogy betegség miatt van-e, vagy csak szimplán kicsinál az itteni időjárás, mindenesetre nem túl kellemes. Dél körül elmásztam a boltba [annyira jó, hogy ilyen közel van az is meg az egyetem is meg a menza is, király helyen lakom], majd 2-re bementem megnézni egy órát, a Popular Culture-t. A téma nagyon érdekes, viszont a bácsi, aki tartja, konkrétan darálva felolvasta a teleírt slide-okat, amiből semmit nem lehetett érteni, igazából olyan volt, mintha csak magának olvasná őket, és már nagyon kínos volt, mert nem bírtunk nem röhögni. Egyébként nem lenne rossz, főleg, hogy nincs vizsga belőle, ellenben van egy 10-15 oldalas beadandó, és mivel utálom a beadandókat, ezért azt hiszem, ezt az órát inkább hagyom. Plusz a bácsinak olyan hangja van, hogy három másodperc alatt képes lennék elaludni rá, ami egy 20 fős szemináriumi teremben kínos is tud lenni.

Este 6-tól volt a Current Issues in Islam, ami nagyon izgalmasnak ígérkezett és már nagyon vártam. Igazából ilyen konferenciasorozat az egész, minden órát más ember tart [elvileg], minden évben más témára koncentrálnak. Idén Törökország a fő téma, valamint az internet és a multimédia szerepe az arab forradalomban. Tetszett az óra, bár a végén tettek fel kérdéseket más hallgatók és érezhető volt, hogy ez is mesteres kurzus, és sokaknak van már alaptudása róla, ami nekem nemigen van... Ellentétben a többi órával, itt kötelező órára járni, van katalógus is. Hazaérve megnéztem a reading listet és majdnem kiugrottam az ablakon. Van négy teljes könyv, ami a tananyag, plusz minden órára van olvasnivaló, szóval ebből is van már kb. 30 oldal következő hétre [plusz ugye az a 4 könyv...]. A dolog pozitív oldala, hogy tényleg érdekesnek hangzik a tananyag, szóval ha vért izzadva is, de megpróbálom.

Holnap a Myth and Symbolism óra van soron, valamint jövő héttől lesz a Flemish Art and European Culture, ami sajnos ezen a héten nincs, és mivel kedden le kell adni a tárgyjelentkezést, ezért kicsit lutri lesz, de ilyen múzeumlátogatós-művtöris kurzus, szóval szerintem tetszeni fog. Remélem. És még ugye lesz a jog, amihez ugyancsak nem volt szerencsém a héten, akármennyire is szerettem volna.

Nem mondom, be vagyok szarva rendesen.

A Zegyetem!

Már lassan mindenről volt szó, csak az egyetemről nem, aminek az az egyszerű oka, hogy csak ma kezdődött a félév. Múlt héten volt egy kis bevezető előadás az oktatási rendszerről, amiből kiderült, hogy itt átlagban heti (!) 35-40 (!!) órát töltenek a diákok tanulással, és nem, nem vizsgaidőszakban, hanem szorgalmiban. Ezen kívül nyomatékosan elmagyarázta a csávó, hogy attól, hogy bevágsz és visszamondasz mindent, amit a tanár órán mondott, még simán megbukhatsz. Biztató. 

Voltunk néhány előadóban is az itteni campuson [ahol tökéletesen el lehet veszni az épületek és emeletek és folyosón tengerében], a legtöbb ablak nélküli, sötét és hideg, akár egy kínzókamra. Ezzel ellentétben a tanulóhelyiségek szépek és modernek, ami elég sokat elmond arról, hogy hol tölt az ember több időt. Körbevezettek ma minket a tanulóépületben, ami mindennap nyitva van, hétköznap reggel 8-tól éjfélig (!), hétvégén reggel 9-től este 7-ig, és karácsonyon és újéven kívül mindig nyitva van. Három részből áll: van egy group study rész, ahol termeket lehet foglalni csoportos tanulásra/prezentációkészítésre stb., mindegyik ultramodern, hatalmas érintőképernyős kijelzővel felszerelt, amihez lehet saját gépet is kapcsolni, van 2 terem, ahol teljes hangtechnika-felszerelés van, mikrofonnal, külső hangkártyával meg mindennel, ezen kívül van videokonferencia terem is, szóval tényleg minden van. Ha nincs saját laptopod, lehet bérelni; ha valamihez videokamera kell, lehet bérelni 2 hétre; ha elromlik a laptopod vagy bármi technikai problémád van, ingyen megcsinálják [kivéve persze ha alkatrész kell, azt nyilván fizetni kell]. Van egy silent study room, ahol nagyon csendben kell lenni, nem lehet enni, és inni is csak palackosat lehet bevinni. És még jól is néz ki:

Van egy 'flex' szoba, ahol háromszög alakú gurulós lábú asztalok vannak, és úgy lehet rendezni, ahogy éppen kényelmes, lehet összevissza tologatni, bebarikádozhatod magad a sarokba meg bármi. Ezen kívül vannak zárható szekrények [és van egy cucc, ami elmondja a szekrényszámot, ha elfelejted! ez párszor nagyon jól jött volna nekem mind a Szabóban, mind a suliban...], automaták minden jóval, nyomtatni bárhonnan bárhova lehet bármilyen készülékről, szóval nagyon királyság az egész. Ami egészen groteszk volt, az az, hogy ma kezdődött a félév, de már voltak tanuló emberek a csendes tanulószobában, délelőtt fél 11-kor. Morbid.

Órákról még nem tudok nyilatkozni, ma csak info session volt, a következő 2 hétben az a dolgunk, hogy végignézegessük az órákat, amik érdekelnek, majd eldöntsük, hogy melyikeket vesszük fel. Ami a Corvinushoz képest kellemes, hogy az óráknak nincs létszámkorlátja, szóval nem kell a versenyjelentkezés miatt aggódni. Viszont az egész félév olyan, mint otthon a vizsgaidőszak, szóval unatkozni nem fogunk. Ami még nagyon király, hogy 5 percre lakom a t-kartól, pillanatok alatt otthon vagyok meg beérek.

Ami az elmúlt napokat illeti, egészen nyugis volt, sok itthon üléssel. Szombaton nem tudtam magam rávenni a főzésre, így kizabáltam mindent a hűtőből, este pedig a city game előtt elmentünk kajálni és ettem egy hatalmas adag carbonarát, ami drága volt, de finom és sok. A city game vicces volt, bár 3 órát mászkálni a városban fel-alá a hidegben és esőben nem volt annyira kellemes. Kaptunk egy listát, amin feladatok voltak vagy infókat kellett megszerezni, de teljesen random dolgok, mint pl. fényképezz le egy külföldi rendszámtáblát, vagy fényképezkedjetek le az egész csapattal egy vécéfülkében [ami nálunk elég problémás volt, mert kilencen voltunk, de sikerült!], vagy fényképezzetek le egy csapattagot, ahogy éppen nyers pizzatésztát dobál vagy sört csapol. A sörcsapolást például én csináltam, de bizony nagyon béna sör lett. A bárpultos srác szépen elmagyarázta, hogy úgy kell, hogy az első cseppnek ki kell folynia, aztán gyorsan alá kell rakni a poharat, de úgy, hogy még végigfolyjon a poháron is, aztán úgy elvenni, hogy az utolsó csepp is kifolyjon, aztán lehúzni a habot, én meg csak néztem rá, mint borjú az újkapura, és hevesen bólogattam, hogy persze, értem. Az eredmény 2 centi sör és 15 centi hab lett. Nem leszek bárpultos. Íme a próbálkozás: 

És íme az eredmény:

Készítettünk piramist is:

És így kell sört kérni a kocsmában:

Ezen a képen láthatjátok egyébként a kis meleg olaszt, aki aznap egy szivárványszínű esernyővel jelent meg, majd lenyomott egy puszit szegény gyanútlan kanadai srácnak, aki hirtelen nem tudta, mennyire mélyre süllyedjen zavarában. De aztán megtudtam, hogy a kis ragazzo már a pénteki bulin egy német sráccal nyelvcsatázott, szóval csak semmi titkolózás, ez itt a Nyugat!

A játékot végül nem nyertük meg, cserébe rendesen kifáradtunk, így nem is volt nagyon kedvem az afterpartyhoz, és már majdnem hazamentem, de aztán mégse, így végül hajnali 3-ra értem haza. Ja, és az almás sör is finom.

Mindezek után a vasárnapot átaludtam teljesen, csak a boltba mentem el, amin látszik, hogy egyetemi városban vagyunk, mert nagyrészt mirelitből, félkész kajából, melegíthető készkajából és instant levesből áll. Szombaton megyünk Bruges-be, ami nagyon királynak ígérkezik [lécciléccilegyenjóidő], valamint megszereztem és elküldtem minden papírt az ösztöndíjhoz, kipipálták az összes izékémet, szóval már csak utalniuk kell. Hetek kérdése. Mindennek a tetejébe még az egyetemi wifi is működik a telefonomon, szóval lassan tényleg minden összeáll. Hi-he-tet-len.

A Villában is fokozatosan elkezdődik az élet, felvettek a ház facebook csoportjába, ahol a [házi]bulik szerveződnek meg megy a konzultáció mindenről, ennek ellenére még mindig csak 3 emberrel találkoztam, pedig nem nagy ez a ház. Az előbb majdnem leestem a székről, annyira megijedtem a kapucsengőtől. Azt hittem, a rendőrség az, mert állítólag fognak jönni csekkolni, hogy tényleg itt lakom-e, de teljesen random, hogy mikor jönnek. Nem ők voltak, hanem egy srác, aki elkezdett nekem hollandul darálni, én meg néztem rá üres bociszemekkel, hogy "english...?", majd elmondta, hogy a haverjához jött, de lemerült a telefonja, a nevek nincsenek kiírja a csengőkre, ezért végigcsöngetett mindenkit, hogy valaki csak kinyitja... Remélem, olyannal nem fogok találkozni, aki így akar betörni vagy ilyesmi, bár lehet, hogy ez túlságosan magyar megközelítés. Viszont hogy ne legyen teljesen hasztalan a nap, rendet raktam úgy-ahogy, mert egy hét alatt képes voltam hatalmas kupit csinálni. Már csak ezért sincs honvágyam, minden olyan, mint otthon...

Az elefántos sör és más nyalánkságok

Az utóbbi napok nagyobb szerencsétlenkedések nélkül zajlottak. Megérkezett az igazi esős-szeles belga időjárás is, így tegnap nem volt túl kellemes fel-alá mászkálni a városban papírmunkát intézni, de most már lassan végzek velük, és ha minden igaz, hétfőn megszerzem az utolsó papírt is, ami kell ahhoz, hogy a drága Corvinus elkezdje az ösztöndíj utalását. Az időről és a belgákról még annyit, hogy míg én pulcsiba, kabátba, kapucniba csomagolva, esernyővel próbáltam túlélni a sétát, a helyiek sokszor kabátot se vesznek, sapkát nagyon ritkán láttam, esernyőt meg pláne nem. Utóbbinak hamar rájöttem az okára, ugyanis az orkánerejű szél az esernyőbe belekapva azonnal Mary Poppinsszá változtat és tényleg nemcsak az esernyőt viszi, hanem téged is. Én azért kitartottam az esernyőm mellett általában, ami tescós létére teljesen jól bírta a strapát. És még szép is.

Programok szempontjából volt pár tájékoztató, próbálták megtanítani másfél órában a holland nyelv alapjait, ami úgy, ahogy van, lepergett rólam, annyi maradt meg, hogy dank u (=köszönöm) meg kip (=csirke), szóval azt hiszem, maradok az angolnál. Volt közös vacsora, ahol koninginnehapje-t (fr: vol au vent) ettünk, ami úgy néz ki, hogy van benne sült tészta, húsgolyók, gombás szósz és választható köret, de természetesen mindenki a helyi sült krumplit kérte. Ahhoz képest, hogy nem szeretem a gombát, finom volt, bár lehet, hogy az is segített, hogy baziéhes voltam már. 

Viszont megtaláltam a megoldást a sörproblémára, mégpedig az édes sör formájában. Aki szereti a sört, az nagyon fúj rá, hogy hát ez nem is sör [mint nálunk a citromos meg a narancsos sörökre, hogy hát az limonádé]. Sajnos drágább, mint a Stella, de nagyon finom és sokféle ízű van. Eddig kétfélét próbáltam, az egyik a Delirium Red [aka elefántos sör], ami nagyon kis laza lányos itókának tűnt, majd a pohár felénél láttam, hogy 8,5%-os, amit nemigen lehet rajta érezni, ráadásul baromira itatja magát. A másik a Kriek, ami ugyancsak cseresznyés [vagy meggyes... nem tudom a különbséget], és az is nagyon finom volt. Van még almás, epres, barackos meg még nem tudom, milyen, de lesz időm végigpróbálni. Meg kell jegyeznem azonban, hogy ha a Stella ingyen van, akkor sokkal jobban ízlik, mint ahogy ez tegnap is történt az International Partyn, ahova megérkezvén azzal fogadtak, hogy ingyen sör a pultnál. Hát lehet nevezni magyar mentalitásnak, hogy ami ingyen van, az kell, de én megittam. Meg utána még néhányat, bár az nem volt ingyen. Viszont a zenében ismét nem csalódtam, EGÉSZ ÉJJEL eszméletlenül király zene volt, régi és mostani, minden stílusban, ráadásul az elején jó kis balkán ment, csak akkor sajnos még mindenki kabátban álldogált az ingyen sörrel, de azért beindult végül. Az este folyamán rengeteg sörrel öntöztek meg, bár mondjuk ez otthon se ritka. Olyan 3 körül elindultam haza, majd útközben találtam egy félig fekvő, félig ülő belga csajt az egyik bolt bejárata mellett, akin látszott, hogy nem ásványvizet ivott aznap este, bár ha sörtől nyomott be ennyire, akkor vagy egy rekesszel ivott meg, vagy nagyon nem bírja az alkoholt. Kérdeztem, felhívjak-e valakit, a barátja nem vette fel [valaki nagyon ki fog kapni a másnaposság után], majd az anyját kérte, bár előtte megbizonyosodtam róla, hogy tényleg akarja-e, hogy őt hívjam... Végül kijött érte kocsival, bepakoltuk a csajt egy zacskó társaságában, majd a bringáját is betuszkoltuk [eszembe nem jutna bringával bulizni menni, de mindegy]. Fél 4 körül haza is vergődtem, a szoba nem volt túl meleg, mivel végre megtanultam ki-be kapcsolni a fűtőtestet, és ha nem vagyok itthon vagy alszom, akkor kikapcsolom teljesen. Valószínűleg a szomszéd szobában annyira nem örültek, hogy elkezdtem bekattogtatni a gázfűtést, de úgy érzem, nem lesz ez annyira ritka itt. Olyan fél 11-kor arra ébredtem, hogy mozgás van a Villában, ráadásul ezen a szinten, és mivel a falak papírból vannak, ezért olyan volt, mintha az ágyam mellett beszélgettek volna. Alighanem ezen a szinten már mindenki beköltözött, viszont lent még senki sincs azóta se. Fura lesz, ha elkezdődik itt az élet.

Ma este valami city game lesz, utána meg megint buli. Igen, fáradok. De ha jó buli lesz, egyefene.

Ja hát és az örömhír: VÉGRE VAN RENDES NETEM!! Nagyon csodálatos, hogy nem kell a sarokban kuporogva wifizni. Még telefonnal nem sikerült csatlakozni a sulis wifihez, de előbb-utóbb az is meglesz.

Most viszont kéne valami ebédet összedobnom, amihez annyi kedvem van, hogy semennyi, szóval valami nagyon egyszerűt kéne. Ráadásul ahogy néztem, szombaton zárva a Carrefour, szóval kiugrani se tudok valami fagyasztottért. Viszont vettem nutellát, ami drága volt, de nem érdekel. Majd ha kezd fogyni a pénzem, kipróbálom a carrefouros mogyorókrémet, ami ha van annyira jó, mint a carrefouros étcsokis gabonapehely, akkor nagyon jóban leszünk.

A múltkori bogaras kép megfejtése pedig nagyon mély és tanulságos. Az egyetem készíttette, és az idegenvezető néni elmondása szerint azt jelképezi, hogy a tudomány segítségével bármilyen kemény dolog leküzdhető - például egy 2,7 méteres bogár is. De egyébként mivel ez modern művészet, ezért többféle értelmezése is lehet, például neten találtam olyat is, hogy a tudományok és a művészet egymás kiegészítését is jelképezi. Kinek mi. Mindenesetre nekem nagyon tetszik, annyira random az egész a tér közepén.

A belga bürokrácia, avagy a gyaloglás mesterei

Esküszöm, ha valaki mesélné nekem azt, ami velem történik, nem hinném el.

Az első nap sokkjai után úgy döntöttem, hogy a keddi napomat nyugiban töltöm itthon. Éjjel arra ébredtem, hogy rohad le rólam a pizsama és a takaró, annyira felfűtött a cucc. Ettől eltekintve remekül aludtam, és reggel felírtam a fejemben a kis cetlire, hogy éjjelre vegyem vissza a fűtést. Ebédre lementem tésztát főzni, ami a kezdeti aggodalmak után, hogy felrobbantom a tűzhelyet, sikeres volt. Délután jött a szomszéd szoba lakója, aki kiadja a szobáját, mondtam neki, hogy nincs netem, megnéztük az ő szobájában, ott se volt. Lement, kihúzta a netet, majd visszadugta, és így végre eljutottam odáig, hogy felismerte a hálózatot és kérte a loginomat! Természetesen mindez túl szép lett volna, hogy igaz legyen, nem fogadta el a kódomat. Némi hiszti és kérdezgetés után kiderült, hogy amit kaptunk felhasználónév, semmire se jó, csak az lesz majd jó, amit beiratkozásnál kapunk a diákigazolványon. De legalább már megvolt, mit kell tenni és hogy LESZ netem. A csaj amúgy nagyon kedves volt, elmondta a dolgokat, amíg vártuk a bérlőjét, aki olyannyira olasz, hogy francia, csak Olaszországban volt valami más programon és onnan jött most rögtön. Láttam két pillanatra és azóta se, néha hallottam, hogy mozog a folyosón. A Villa többi része azóta is üres.

A nyugis nap tényleg nyugis lett így, este pedig várt a kocsmatúra. Szépen besétáltam a központba, ami kábé 10-15 perc, szóval nem életveszélyes. Még egy óvszerautomata is szembejött velem. 

Na most számomra a legerősebb ellenérv Belgiummal szemben az alkoholkultúra. Utálom a sört. De hát itt az van, occsó a Stella Artois [legalábbis itteni mérce szerint], szóval azt mondtam, egye fene, még a végén akár meg is szeretem. Hát az este végére nem sikerült, de még bármi lehet. A kocsmatúra 3 kocsmából állt. Az elsőben még mindenki kis jámbor bárányka volt, de azért már elindult a beszélgetés a sör mellett, főleg, mert tömegnyomor volt. Ennek örömére a tulaj benyomott hangos zenét, hogy az a kis kezdetleges beszélgetés is elhaljon, ami elindult. Megismerkedtünk egy olasz sráccal, aki hát. Egyedi. És ezt most minden rosszindulat nélkül mondom. Filozófiát tanul, de ezt igazából látod rajta az elején, sál felcsapva, cigi a kézben, ahogy a csuklója meg a keze mozog, ahogy beszél, szóval tényleg az a bölcsész. És meleg. Bármire meg mernék esküdni. De sajnos nem tudom leírni az egész jelenséget, ezt látni kell. Ráadásul a táncolós helyeken is ilyen semmibe meredős vonagló táncot tolt [nem volt részeg], és látszott, hogy baromira leszarja, hogy ki mit gondol, neki így jó. Pedig megnézték páran. Ezen kívül még volt egy mexikói csaj és egy kanadai srác, így öten együtt is maradtunk az este. 

A második kocsma is elég kicsi volt, ahol megint csak heringparti volt, mindenki állt sörrel a kezében és maximum annyira futotta a hely, hogy kicsit jobbra-balra dülöngél a zenére. Aztán szerintem páran kimentek és már elkezdett a társaság egy része táncolni is. És itt az első pont, ami a magyar [vagy inkább pesti? vagy inkább én társaságomi?] buliszokástól különbözik. Nálunk szerintem viszonylag sokan úgy mennek bulizni, hogy az elején mindenki kezd sörrel/fröccsel, aztán buli előtt egy-két feles, majd a buli közben is, ha kell még. Itt nemigen láttam embereket felest inni, mindenki a lónyál sört issza. Ami viszont határozottan jobb itt, az a zene. Az utolsó kocsmában [ami közvetlenül a második mellett van] is volt zene, sőt az volt inkább a bulizós és nem leülős hely, és végre volt is hely hozzá. Nálunk a legtöbb helyen olyan 10-11-ig van hallgatható zene, majd benyomják ezt az agyölő, totál egyhangú és változatosságtól mentes gépzenét, amit igazából hosszú távon nem lehet elviselni. Ezzel ellentétben itt annyira jó zenéket nyomtak, voltak mai slágerek, de voltak 90-es meg 2000-es évek zenéi meg Hit the Road Jack meg minden, és még akkor is mentek, amikor fél 2-kor leléptem. Szóval ez nagyon-nagyon jó volt, pirospont. Fél 2-kor elindultunk haza és tök jó volt a hazaséta, nem volt hideg, és nem kellett attól félnem, hogy mikor ugrik ki az egyik kapualjból egy késsel felfegyverzett alak. Elalvás előtt minimumra állítottam a fűtést, szóval minden király volt.

A mai napon sajnos kénytelen voltam kimenni a zord világba és ismét szerencsét próbálnom. A terv az volt, hogy elmegyek a kari koordinátorhoz, szerzek tőle letter of admissiont, utána beiratkozunk az egyetemen, majd elmegyünk a városházára is regisztrálni, majd hazamegyünk, utána 2-re vissza a városnézésre, majd haza, és 9-től közös program. Hát ez így mind túl szép lett volna.

A kari koordinátornál nem volt letter of admission, mert még nem küldték el neki, így átküldött az International Office-ba, hogy ott adnak. Megadta a címet, amit körülbelül 20, azaz húsz percig kerestem, pedig ott volt nem messze, csak szeretik így a beugró épületeket összevissza számozni. Először megkérdeztem egy nőt az utcában, hogy ugyan hol van ez, nem tudta. Akkor találtam egy egyetemi épületet, valami kollégiumot, ahol egy lélek se volt. Majd megtaláltam a gazdasági kar campusát, ráadásul volt egy Erasmus -> feliratú tábla, szóval mondtam, hogy nekem az is jó, ha g-karos. Bementem az irodába, a csaj elirányított a tényleges nemzetközi irodába, ami ott volt mellette, király. Sikerült szereznem papírt, mindeközben rámégett a ruha a rohangálásban, mert egyébként ma délelőtt is gyönyörű idő volt. Elmentünk beiratkozni, ahol természetesen hatalmas sor volt, majd olyan háromnegyed óra várakozás után kiderült, hogy először a másik sorba kell állni fényképet csináltatni a diákoz, és utána a másik sor. Erre amúgy szerintem csak mi nem jöttünk rá, pedig ki volt írva a fotós pult felett hogy START REGISTRATION HERE. Hát nem volt elég egyértelmű, na. Ezt megoldottuk kissé pofátlan módon, hogy beálltam a fotós sorba, megcsináltattam, aztán helyet cseréltünk. Itt senki se hisztizett, asszem Magyarországon kicsit több hiszti lett volna. A fotóról ne is beszéljünk, mennyire borzasztó lett. Borzasztó lett. Na mindenesetre sikerült megszereznünk a kártyát, de az ügyintéző szerencsére mondta, hogy kell majd a városházán a beiratkozáshoz a lakásszerződés. Amim nincs kinyomtatva. Remek. 

Elmentünk nyomtatóba, visszakerestem a facebook beszélgetésben a szerződést, lementettem pendrive-ra, ami aztán átléptetett egy képnézegetőbe, amiből nem tudtam kilépni. Windows 8, holland minden. Szóltam a palinak, hogy ugyan segítsen már. Visszalépkedett nekem a nethez, majd kiröhögött, hogy netről akarok nyomtatni. Mondom nem netről akarok nyomtatni, a pendrive-ról. Lelépett. Végigszenvedtem a második képpel is, dehát nekem egyik felirat se mond semmit, hogy mi a nyomtatás. Megint odahívtam, hogy ugyan segítsen már. Nagy nehezen sikerült rávenni, kinyomtatta nekem, morogva "bye", de megvan a papír. 

Elsétáltunk a városházára, ami egy olyan 15 perc séta volt. Kaptunk számot, látjuk nagy tömeg, de már csak 1 óránk van a városnézésig. Az egyik kijelzőn 513 volt, a többin 340-es számok, a mieink 514 és 515. Akár még mi is lehetünk a következők. Haha, aszitted. Néztünk a nyitva tartást, hogy este 8-ig vannak, majd a városnézés után visszamegyünk. Odaadtunk a számunkat két erasmusosnak, hogy majd előbb sorra kerülnek és visszamentünk a központba. Itt már eléggé szelessé változott az idő. A túra indulása előtt 2 perccel odaért a másik két erasmusos, akinek odaadtuk a számunkat, és már majdnem felnyársaltam őket a tekintetemmel, amikor mondták, hogy ők is eljöttek. Naazér'.

A túra 2 órás volt, és fáztunk, mint a kutya. Ha nem fúj a szél, nagyon kellemes az idő, de aztán ha jön a sarkiszél, akkor vége. Az eső is csepergett, de nem vészes. Nem vagyok nagy fényképezős, de ezt muszáj volt lefényképeznem.

Igen, ez egy szögre szúrt bogár, a központi könyvtár terén. Lehet találgatni, mit jelképez, a következő posztban elárulom a megfejtést, ha nem felejtem el. Megoldásokat várjuk kommentben itt vagy facebookon. Csalni nem ér. 

És akkor már itt a központi könyvtár is. Legalábbis egy része, mert a többi nem fért bele.

Két óra kutyagolás után végül az én utcámban lévő ilyen közösségi helyen lett vége az egésznek, ahonnan 5 perc alatt hazaértem volna, de ugye városházára kell menni. Újabb 15-20 perc gyaloglás. Odaérünk, üres az egész, ajtó zárva. Fél 5-ig volt. Holnap van 8-ig. Csak nem tudjuk a hét napait hollandul. Visszaséta, megint 20 perc, fázom, a talpam leszakad, a seggem fáj, na ezaz végre hazaértem, fel a lépcsőn, jajaseggem. Már séta közben égett bennem a gondolat, hogy hazaérek, beállok a forró zuhany alá és boldogság. Hazaértem, fürdőköpeny, itthoni cucc a kézbe, le a zuhanyzóba. Na most a fűtőtestet nem tudtam elindítani, de biztos csak én nem voltam elég kitartó, jobban vágytam a meleg vízre, mint a meleg levegőre. Viszonylag hamar elindult a meleg víz, én meg majdnem sírtam a boldogságtól. Éppen extázisban úszva samponoztam a hajam, amikor belém hasított a felismerés, hogy nem hoztam le a törölközőmet. Álldogáltam egy darabig, hogy most mi legyen, majd kárpótlásképp megengedtem magamnak egy kis ráadás forró vizet [ha már a fűtéssel nem növelem a rezsit, legalább ezzel...]. Az volt a szerencsém, hogy köpenyben jöttem le és hoztam a ruhákat is magammal, így megtörölköztem a köpennyel, majd a fejemre tekertem. Az is mázli, hogy nincs még itt senki, és senkinek se kellett látnia, ahogy mackóban, fürdőköpennyel a fejemre csavarva, elmosódott pandasminkkel spurizom felfelé a hideg folyosón. Mindezt követte, hogy hajszárítás közben letettem egy pillanatra a kétezer forintos profi szárítómat, hogy feltűzzem a hajam, és nem indult el ezután egy ideig. Mire kihűlt és újraindult, megszáradt a hajam. Thanks Obama. Mindezt tetőzi, hogy baromi rövid a zsinórja, így néha egészen érdekes pózokban kellett szárítanom.

Még van egy békés órám indulásig, most boldog, tiszta és éhes vagyok. A kaja remélem mindenféle kellemetlen incidens nélkül fog lezajlani, ráadásul a ma esti program is itt lesz tőlem 5 percre, szóval ma már csak nem romlik el semmit. Csak nem.

Így kezdődik egy Erasmus

HOL IS KEZDJEM?

Kezdjük a pakolással. Amennyire imádok utazni, annyira gyűlölök pakolni. Ráadásul most nem az volt, hogy na, elmegyek egy hétre, egy hetet kibírok bármi nélkül, vagy ha annyira fontos, tudok venni. Most egy kicsit más volt a helyzet, de végül befértünk 2 nagy poggyászba és 2 nagy kézipoggyászba. Plusz laptoptáska.

Hogy miért többes szám? Anyuék is jöttek. Ennek már az ötlet felmerülésekor se annyira örültem, mert… csak. Túl magas mindig olyankor az aggodalomszint. Na mindegy.

A reggel 6:10-es Wizzairrel jöttünk, szóval a háromnegyed 4-es kelés már jó indítás volt. Kiértünk a reptérre kábé egy órával indulás előtt. 

Na most aki repült már valaha, az tudja, hogy mindig van az a bizonyos család/csoport, akinek mindig baj van a poggyászával, táskájával, személyiével, beszállókártyájával, lábujjkörmével és cipőfűzőjével. Mi vagyunk ez a család. Kezdődött azzal, hogy már a check-in desknél sikerült teljesen retardálnak mutatkoznunk, majd a poggyász- meg cuccellenőrzős kapunál kiderült, hogy a személyi a nagy kézipoggyászban van, aminek rossz a zárja, és kinyitni még ki lehet, de visszacsukni nem. Na nem baj, ez sikerült, ja de még van benne ásványvíz, de nincs, miért te nem tetted bele, nem nekem volt a feladatom, gratulálok, jaj de tényleg itt van, igyuk meg… Szuper, elindultunk befelé, hatalmas sor, de sebaj. Kipakoltam minden zsebemet, táskámat, szerencsére az övem nem fémből volt, mennék a kapu felé, „kérem, vegye le a cipőjét”. Ajj de imádlak. Ráadásul kötős ÉS cippzáros a cipőm, fel-le venni egy teljes tortúra, de nem gond, ja de vehet fel addig LÁBZSÁKOT, mondom megvagyok zokniban, köszi. Átérünk, cuccok össze, laptop, telefon, pénztárca, cipők, mezítláb rohangálás. Ülök, operálom rá a lábamra a cipőt, erre apu megszólal, hogy gyerünk, LAST CALL-t ír a tábla a gépünknél. Kikötött-lehúzott cipő, rohanás, A1-es kapu, erre van, hova mész, nem látod hogy ki van írva, gyere már, na fasza még lépcsőn is kell lemenni, lihegés, nabazdmeg megint kell a személyi, megint a szar zárú kézipoggyászban, mindjárt indul a gép, zárják a kaput, siess már. Remek, feljutottunk a buszra, ott még álldogáltunk egy kicsit, mert másra vártunk [francér’ siettünk ennyire…], repülőre fel, tömeg, nyomorgás, üljünkmárbeagépbe, NAVÉGRE. A repülőút gyors volt, kicsit rázott fenn, de semmi életveszélyes, relax, zene, béke. Csomagra alig kellett lenn várnunk, brüsszeli ismerősök kijöttek elénk és gyönyörű napos idő volt, ami itt állítólag meglepő. Elmentünk Waterlooba vásárolni [igen, láttam a mezőt, ahol a csata volt!!] ágyneműt, párnát, takarót stb, szóval ilyen alapdolgokat. Itt már éhes és síkideg voltam, mert egyesek minden apróságon problémáztak, na jó, megvan minden, többit majd Leuvenben. Elmentünk még kajálni meg üldögélni az ismerősékhez, aztán 1 körül elindultunk A Cél felé.

Egy kicsit a szállásfoglalásról. Ugye arról írtam már, hogy nehéz volt találni, de végül sikerült, egy belga csaj szobáját vettem ki, amíg ő Angliában van Erasmuson. Havi 315 euró, ami otthoniakhoz képest sok, itteniekhez képest olyan középkategória, vagy egy kicsit olcsóbb is. Egy ilyen több szobából álló ház [innentől fogva csak egyszerűen a Villa], 10-en vagyunk, van két fürdő, egy konyha, és mindenkinek saját szobája van. A szobában van ágy, asztal, szekrény, mikró, kishűtő, egy csap, amit direkt kérdeztem, hogy meleg vizes-e, mert a legtöbb ilyen egyetemi koleszban csak hideg van. Mondta a csaj, hogy ja, meleg víz, itt hagyja a konyhai cuccait, szóval azt se kellett vinnem, kiskanáltól tésztaszűrőn át habverőig minden van. Mivel ő tegnap ment Angliába, ezért egy barátnőjénél hagyta a kulcsot, megadta a címet, minden ász.

Beértünk Leuvenbe, mentünk a kulcsért. Mondtam tegnap a csajnak, hogy délnél korábban tuti nem leszünk, olyan kora délután érkezünk. 1-kor indultunk Brüsszelből, írtam neki, hogy most indulunk. Odaérünk, csöngetek, semmi válasz. Hívom, nem veszi fel. Hát remek, akkor addig menjünk sétálni. Kábé 15 perc múlva hívott, hogy 2 perc és otthon van. Vissza a házhoz, odaadta, nagyon kedvesen beinvitált, mondom ismerősök hoztak, mennének, le kell pakolni, szóval rohanok, de majd találkozunk. Kocsiba be, ablakot le, mentünk az én új otthonomba. Meg is találtuk, minden szuper, kulcs is nyitja a bejárati ajtót. A Villa még teljesen üres, mert ezen a héten még szünet van és a belgák otthon vannak, majd holnap jön egy olasz csaj, ugyancsak erasmusos. Azt tudtam, hogy a 2. emeleten van a szoba meg hogy 24-es számú. 

Na most a felfelé vezető lépcső az olyan meredek, hogy ittasan és nem ittasan is életveszélyes, de csak lefelé, mert szélességben kábé 40 centi, szóval oldalra nem tudsz dőlni. Felértünk a 2.-ra, minden ajtó teljesen ugyanolyan fehér, szobaszám nincs… Mondom hát most mi a szart csináljak. Jó, mondom nincs itthon senki, próbálgatom, melyikbe jó a kulcs. És elsőre beletaláltam! Bár belépve nem voltam még biztos, hogy az-e az tényleg, de mondom csak nem jó az összesbe a kulcs…

Belépve a szobába az első dolog, ami megütött, az a megközelítőleg 12 fok, amit benn találtam. Van benn egy ilyen gázfűtő, ami le volt ugye kapcsolva, és a csaj mondta, hogy hagy itt egy lapot, hogy hogy kell beüzemelni, ja de azt elfelejtette, majd holnap az olasz csajjal jön a belga, az elmondja. Mondom öhh, és én addig jégcsapot játszom. Mondom oksa, bekötöm a netet, írok neki, hogy írja már le. Ilyen egyetemi net van, nem wifis, hanem kábeles, és a sulis azonosítóval kell belépni. Természetesen azt nem írtam fel magamnak, szóval ment haza egy telefon tesómnak, hogy diktálja már be… Ja hogy azt se tudtam, hogy melyik hálózatra kell kapcsolódni. Hivatalosan kotnet a neve ennek a dolognak, de ilyen nem volt. Ok, akkor ismerőstől kaptam egy belépőkódot egy ilyen nagyon fejlett és nyugati rendszerbe, ami úgy működik, hogy csatlakozol a wifiddel ehhez a hálózathoz, és ehhez bárki tud csatlakozni, aki tagja ennek a hálózatnak, és te is tudsz bárkiére csatlakozni. Szóval nagyon király. Na, akkor itt volt egy ilyen wifi, viszont a szobámban nem lehetett fogni, csak kinn a ház előtt. Időközben sikerült beüzemelni a fűtőt, szóval elindult végre a meleg. Felhoztuk a cuccokat, aztán elmentünk kávézni. Mivel a jéghideg szobában se sikerült felmelegedni, ezért megint kimenni még rosszabb volt. Kint a wifin írtam a hivatalos buddymnak, aki segít itt a dolgokban, mondta, hogy elvileg bármilyen honlapra felmegyek, rögtön kérnie kéne a logint, és akkor utána kapcsolódik automatikusan. Na jó, visszaértünk, ők leléptek, és maradtam belakni a helyet.

A ruháimnak nem sok hely van, de valamennyire kipakoltam, aztán nekiestem a netnek. Na most sikerült rájönnöm, hogy a falba nincs bedugva a kábel másik vége, szóval ez már egy rossz kezdés volt. Miután ez megtörtént, végre észlelte a hálózatot, viszont nem akart csatlakozni, és úgy egyáltalán semmi logint nem kért, csak kiírta, hogy nincs kapcsolat. Mindeközben ahhoz, hogy kommunikálni tudjak a buddymmal vagy bárkivel, le kellett mennem a földszintre, és azt is meg kell jegyeznem, hogy a folyosón nemigen van fűtés, és ott is olyan 12 fok körül van. Itt már környékezett erősen a hiszti, majd ezt tetőzte, hogy a csapból csak jéghideg víz folyt, pedig folyattam is egy kicsit, de csak nem jött a meleg. Itt majdnem kivágtam magam az ablakon a gondolatra, hogy nekem hideg vízzel kell majd mosakodnom meg minden. Ekkor döntöttem el, hogy inkább hagyom a francba az egészet és elmegyek a boltba alapdolgokat venni.

Szuper, van 5 percre egy bolt, végre valami jó. Bemegyek, nézegetem a cuccokat. Az a nagy mázlim, hogy tudok valamennyire franciául, mert egy angol szóval nem találkoztam a boltban, minden leírás csak hollandul és franciául van. Olyan hálás voltam a franciáért, hogy elmondani nem tudom. Szóval összeszedegettem pár alapdolgot, vaj, sonka, sajt, tej, tojás, zsömle, tészta, rizs, alma, mondom ha bármi kell még, eljövök, mert közel van. Itthon már nagy boldogság volt belépni a szobába, mert felmelegedett, azonban még így is 2 pulcsiban ülök és fázom, főleg, hogy a fűtőtest egészen saját életet él, és néha lekapcsolja magát.

Az újonnan szerzett zsákmányból megkajáltam, ezek után megint nekiálltam netet szerelni, ami csak még inkább felhúzott, mert a gép a kódolt wifit is letiltotta, merthogy IP-cím ütközés. Mondom a nénikédet. Viszont a szoba sarkában találtam wifit, így a telefonommal tudom fogni és kommunikálni a külvilággal. Remélem, azért majd sikerül kapcsolódni erre a remek wifire, mert így a szoba sarkában gubbasztani és imádkozni, hogy elérjen a wifi, nem túl jó. Majd ami egészen visszahozta belém a lelket, az a csapból meginduló meleg víz. Majdnem elsírtam magam örömömben.

Egyelőre most itt tartok, fázom, idegel a netes dolog, de egyébként nincs nagy gáz, bár nehezen bírtam idegekkel ezt a napot, és van egy olyan érzésem, hogy éjszaka arra fogok ébredni, hogy jégkockába fagytam. Holnap elvileg kicsit okosabb leszek, ha eljön az olasz csajjal a belga és elmondja itt a tudnivalókat. Valamint holnap estére már kocsmatúra van tervben az összes kis erasmusos újonccal, szóval annak már jónak kell lennie.

Visszaolvasva ezt a bejegyzést sokkal kevésbé tűnik idegölőnek ez a nap, mint valójában volt.