Felesleges és sikertelen lenne leírni/összefoglalni, hogy mi minden történt az elmúlt két hónapban. Egy álomnak tűnik az egész, bulikkal, problémákkal, hatalmas röhögésekkel, teljesen szürreális szituációkkal. Őszintén szólva sokkal inkább bulizásba fáradtam el, mint tanulásban, aminek most kezd körvonalazódni az eredménye, ugyanis máris le vagyok maradva mindennel. Mindenesetre eddig tényleg féktelen mennyország, még úgy is, hogy márciusban naponta éreztem magam a pokolban és a mennyországban felváltva, és naponta változott, hogy éppen haza akartam menni azonnal vagy maradni örökké. Ezért is volt ma fura hazajönni és bejönni a szobámba, mert úgy tűnt, mintha az egészet csak álmodtam volna egy éjszaka alatt, majd felkeltem és vége is az egésznek. Szerencsére 10 nap múlva folytatódik az álom még két hónapig!
Akármennyire is terveztem el, kint nem sportoltam semmit, pedig az egyetemen ingyen van rengeteg dolog. Úszni terveztem, de abból sem lett semmi, főleg a hideg miatt. Meg az olyan macerás. Meg egyébként is kiszívja a klór a hajamat. Mozogni azért úgymond mozogtam, mert mindenhova gyalog járok Leuvenben, nem is vettem buszbérletet, mert max. 15-20 perc sétával mindenhol ott vagyok. Plusz a belga lépcsők tényleg durvák a házakban, ma amikor itthon lementem a lépcsőn, beszédültem, olyan szélesnek tűnt, meg a lépcsőfokok is hosszúak...
Viszont már nagyon éreztem, hogy kezd fájni mindenem, főleg a vállam, a félkanapén meg a repülőn meg az egyéb helyeken alvástól [az alvás az utóbbi egy-két hétben nem volt túl sokat jelen, tegnap például reggel 9-kor feküdtem le aludni 24 órás ébrenlét után, és akkor már kezdtem érezni, hogy remegek és a fizikai határaimat súrolom], ezért szinte adta magát a dolog, hogy az itteni új Bikram stúdióban kiváltsam a 10 napos próbabérletet, ha már úgyis 10 napot vagyok itthon. A hely egy buszmegállónyira van tőlem, szóval annyira közel, hogy Leuvenben nyekkenés nélkül lesétálnám a távot. De biciklivel is kb. 5 perc. Viszont ha van buszbérletem, és ráadásul a busz ajtótól ajtóig visz szinte szó szerint, azért nyilván belustulok... Mindenesetre, annak ellenére, hogy ma 5-kor keltem a reggeli géphez és ebédre telezabáltam magam rántott hússal, elmentem az este fél 6-os órára.
És mennyire jól tettem. A stúdió gyönyörű, csodás, mesés, tényleg nagyon közel van hozzám, ráadásul bármelyik buszra felszállhatok. Több mint két hónapot hagytam ki, szóval azért kicsit tartottam attól, hogy nehéz lesz meg szenvedni fogok.
Az első dolog, ami feltűnt, ahogy magamra néztem a tükörben, az a végtelen sok lila és kék folt a kezeimen-lábaimon-mindenem, nagy részének nem tudom az eredetét, max. az estét tudom belőni, hogy mikor szereztem őket. Komolyan úgy nézek ki, mint akit mindennap vernek. Aztán feltűnt, hogy mennyire megnőtt a hajam, ami most megint pont olyan rövid még, hogy nem lehet összefogni, viszont már eléggé hosszú, hogy zavarjon, szóval telehullámcsatozni az egyetlen megoldás. Összességében, fizikailag, ugyanazt az embert láttam, mint két hónapja, de mégis más volt. Belenéztem a saját szemembe, és lehet, hogy csak a fény meg a fáradtság miatt, de benne volt az a két hónap a nevetésekkel és a sírásokkal együtt, és talán életemben először azt az embert láttam, akit teljesen egészében el tudok fogadni, és bár nem tökéletes, nem változtatnék rajta semmit.
Mondják, hogy ha az ember elmegy Erasmusra, kreálhat magának egy teljesen olyan személyiséget, amilyet mindig akart. Aki ért olaszul, annak ajánlom ezt a bejegyzést, amit az egyik olasz erasmusos írt, mert nagyon jól leírja, amit szerintem mindenki érez most. Nem ismer senki, akármivé válthatsz, lehetsz te a csendes jóbarát, a nagypofájú mindennap bulizós, a segítőkész mindig tanulós, válthatsz öltözködési és sminkelési stílust, vagy amit akarsz. Tiszta lap. Nagyon sok nagyon jó embert ismertem meg, akik nap mint nap éreztették velem akár egyetlen szóval, hogy számítok, hogy jó, hogy ott és velük vagyok, és őszintén szólva nem tudom, hogy mennyire vagyok más, mint otthon, de nem érzek magamon sok változást. Elfogadtak. Én vagyok az arc, akit szinte mindig meg lehet találni az ingyenkávés helyen, mert nem tanul [erre nem vagyok büszke, de most már tényleg elkezdem], vagy ha nincs is ott, akkor egy üzenet, és 5 perc múlva ott terem elpocsékolni kellemesen az időt. Akit meg lehet kérdezni, ha angolból kétségek vannak [már felajánlotta az egyik lány, hogy angolórákért cserébe főz és takarít nálam, meggondolandó... de végül is ha megtanít spanyolul, nekem az is király]. Aki ott van a legtöbb bulin és az asztalon táncol a legőrültebbekkel. Akinek piros a haja és király fülbevalói vannak. És nem, nem fenékig tejfel, mert keltem fel úgy reggel, nem is egyszer, hogy arohadtéletbe, hülyét csináltam magamból, nem akarok többé senkivel találkozni, inkább haza akarok menni a régi, otthoni Diához. Aki aztán ugyanúgy csinált hülyeségeket itthon. És valószínűleg fog is, pláne ha társul az új Diával, aki majd véglegesen visszajön június végén.
Visszatérve a jógaterembe. Elkezdődött az óra, és bár a nyakamban éreztem a húzást, nem ütköztem olyan akadályokba, amiket vártam. Sőt, annyira meglepően jól ment, hogy el se hittem. Olyannyira, hogy sikerült egy fej-térd tartás. Aztán egy állóíj, ahol a kezdeti meglepetés után megláttam a fejem felett, hogy a bal combom hátulján is van egy kék folt, és ha nem kellett volna annyira egyensúlyozni, csóváltam volna rosszallóan a fejemet. És ment az óra, és egyre jobban és jobban éreztem magam, feléledtek az ízületeim, az izmaim, éreztem, hogy vannak és jól érzik magukat. A lábam érezhetően működésben volt az elmúlt két hónapban [ez az elmúlt két hónap kifejezés lassan annyira gyakori már, mint az elmútnyócév], a sok gyaloglás és bulizás miatt. Nem viccelek, a bulizás tényleg durva, sokszor úgy értem haza hajnalban/reggel, hogy alig álltam a lábamon. Szóval bulizzatok sokat, ha sportolni nem akartok. Viszont a kezem meg a vállam meg kicsit a hátam is érezhetően elhanyagolt, már most, pár órával óra után érzem, hogy leszakad. Vagyis holnap majd meg se tudom emelni az izomláztól. Óra végére sokkal kipihentebb és boldogabb voltam, mint előtte, mert azért amikor hazaértem, eléggé visszavágytam szinte azonnal. De tényleg szükségem van most erre, az itthoni nyugira, a jógára, az időre, hogy behozzam a tanulnivalókat, hogy 10 nap múlva újult erővel feltöltődve, frissen festett piros hajjal, várakozással tele fussak neki a következő két hónapnak, ami mindenképpen húzósabb lesz a vizsgák miatt.
És félek, hogy mi lesz velem június végén, amikor végleg hazajövök, és nem lesz bennem az érzés, hogy sebaj, 10 nap múlva visszamész. De erre még nem akarok gondolni.
0 komment:
Megjegyzés küldése