Az ember azt hinné, hogy minél gyakrabban csinál valamit, pláne ha naponta, akkor egyre csak jobban fog menni.
SE!
Ma reggel 9-re mentem Krisztihez. Végül is nem volt vészes, de az feltűnt, hogy ha mondjuk óráról órára egyre jobban nyúlok, akkor utána jön egy pont, ahol egyszer csak kész, bemerevedik mindenem. Aztán másnap kezdhetem elölről az egészet...
Ellenben ma a sokszor negatív kontextusban emlegetett fej-térd tartás, ha nem is fej-térd volt, hanem inkább fej-sípcsont, az átlagosnál jobban sikerült, ami azt jelenti, hogy nem dőltem el azonnal, mint egy zsák krumpli, hanem úgy 2 másodperc 84 századmásodperc után dőltem el, mint egy zsák krumpli. Ez haladás, bármennyire is hihetetlenül hangzik. Vajon a 30. napra sikerül ezt a rekordot megdöntenem, vagy esetleg hozzáér-e majd a homlokom a térdemhez? Ez már majdnem olyan izgalmas, mint egy 38463 részes brazil-venezuelai szappanopera.
Ma pokoli kínokat éltem át az első légzőgyakorlatnál. Igen, a LÉGZŐGYAKORLATNÁL. A második sorozat legeslegelején elkezdett viszketni a térdem, hát esküszöm rosszabb volt, mint egy trikanasana. Kívülről béke és egyensúly, már szinte lebegek, belül meg AROHADTÉLETBEMIÉRTPONTMOSTMEGŐRÜLÖK. Ez amúgy ma megismétlődött párszor, és természetesen mindig az 1 perces gyakorlatoknál, hogy teljes legyen az élvezet.
Mostanában szerintem az újak jobban bírják az első órát, mint régebben. Vagy lehet, hogy csak én voltam nagyon durván kész. De akiket így az utóbbi időben láttam, nem is ültek le közben meg semmi. Én kábé az álló gyakorlatok felénél már fújtattam, mint állat, üldögéltem, vedeltem, és nagyon küldtem el magamban mindenkit a fenébe. Ezzel szemben a mostaniak "hát igen, durva volt, elfáradtam, de tetszett, tök szívesen jövök vissza". Nekem a visszajövés volt az utolsó, ami az eszembe juthatott volna. Aztán másnap mégis visszaszenvedtük magunkat... és így lettem mazochistává.
Holnap lesz a 100. óráám, jupí!
7/30 :)
Namaste
0 komment:
Megjegyzés küldése