HOL IS KEZDJEM?
Kezdjük a pakolással. Amennyire
imádok utazni, annyira gyűlölök pakolni. Ráadásul most nem az volt, hogy na,
elmegyek egy hétre, egy hetet kibírok bármi nélkül, vagy ha annyira fontos,
tudok venni. Most egy kicsit más volt a helyzet, de végül befértünk 2 nagy
poggyászba és 2 nagy kézipoggyászba. Plusz laptoptáska.
Hogy miért többes szám? Anyuék is
jöttek. Ennek már az ötlet felmerülésekor se annyira örültem, mert… csak. Túl
magas mindig olyankor az aggodalomszint. Na mindegy.
A reggel 6:10-es Wizzairrel jöttünk,
szóval a háromnegyed 4-es kelés már jó indítás volt. Kiértünk a reptérre kábé
egy órával indulás előtt.
Na most aki repült már valaha, az
tudja, hogy mindig van az a bizonyos család/csoport, akinek mindig baj van a
poggyászával, táskájával, személyiével, beszállókártyájával, lábujjkörmével és
cipőfűzőjével. Mi vagyunk ez a család. Kezdődött azzal, hogy már a check-in
desknél sikerült teljesen retardálnak mutatkoznunk, majd a poggyász- meg
cuccellenőrzős kapunál kiderült, hogy a személyi a nagy kézipoggyászban van,
aminek rossz a zárja, és kinyitni még ki lehet, de visszacsukni nem. Na nem
baj, ez sikerült, ja de még van benne ásványvíz, de nincs, miért te nem tetted
bele, nem nekem volt a feladatom, gratulálok, jaj de tényleg itt van, igyuk
meg… Szuper, elindultunk befelé, hatalmas sor, de sebaj. Kipakoltam minden
zsebemet, táskámat, szerencsére az övem nem fémből volt, mennék a kapu felé,
„kérem, vegye le a cipőjét”. Ajj de imádlak. Ráadásul kötős ÉS cippzáros a
cipőm, fel-le venni egy teljes tortúra, de nem gond, ja de vehet fel addig
LÁBZSÁKOT, mondom megvagyok zokniban, köszi. Átérünk, cuccok össze, laptop,
telefon, pénztárca, cipők, mezítláb rohangálás. Ülök, operálom rá a lábamra a
cipőt, erre apu megszólal, hogy gyerünk, LAST CALL-t ír a tábla a gépünknél.
Kikötött-lehúzott cipő, rohanás, A1-es kapu, erre van, hova mész, nem látod
hogy ki van írva, gyere már, na fasza még lépcsőn is kell lemenni, lihegés,
nabazdmeg megint kell a személyi, megint a szar zárú kézipoggyászban, mindjárt
indul a gép, zárják a kaput, siess már. Remek, feljutottunk a buszra, ott még
álldogáltunk egy kicsit, mert másra vártunk [francér’ siettünk ennyire…],
repülőre fel, tömeg, nyomorgás, üljünkmárbeagépbe, NAVÉGRE. A repülőút gyors
volt, kicsit rázott fenn, de semmi életveszélyes, relax, zene, béke. Csomagra
alig kellett lenn várnunk, brüsszeli ismerősök kijöttek elénk és gyönyörű napos
idő volt, ami itt állítólag meglepő. Elmentünk Waterlooba vásárolni [igen,
láttam a mezőt, ahol a csata volt!!] ágyneműt, párnát, takarót stb, szóval
ilyen alapdolgokat. Itt már éhes és síkideg voltam, mert egyesek minden
apróságon problémáztak, na jó, megvan minden, többit majd Leuvenben. Elmentünk
még kajálni meg üldögélni az ismerősékhez, aztán 1 körül elindultunk A Cél
felé.
Egy kicsit a szállásfoglalásról.
Ugye arról írtam már, hogy nehéz volt találni, de végül sikerült, egy belga
csaj szobáját vettem ki, amíg ő Angliában van Erasmuson. Havi 315 euró, ami
otthoniakhoz képest sok, itteniekhez képest olyan középkategória, vagy egy
kicsit olcsóbb is. Egy ilyen több szobából álló ház [innentől fogva csak
egyszerűen a Villa], 10-en vagyunk, van két fürdő, egy konyha, és mindenkinek
saját szobája van. A szobában van ágy, asztal, szekrény, mikró, kishűtő, egy
csap, amit direkt kérdeztem, hogy meleg vizes-e, mert a legtöbb ilyen egyetemi
koleszban csak hideg van. Mondta a csaj, hogy ja, meleg víz, itt hagyja a
konyhai cuccait, szóval azt se kellett vinnem, kiskanáltól tésztaszűrőn át
habverőig minden van. Mivel ő tegnap ment Angliába, ezért egy barátnőjénél
hagyta a kulcsot, megadta a címet, minden ász.
Beértünk Leuvenbe, mentünk a
kulcsért. Mondtam tegnap a csajnak, hogy délnél korábban tuti nem leszünk,
olyan kora délután érkezünk. 1-kor indultunk Brüsszelből, írtam neki, hogy most
indulunk. Odaérünk, csöngetek, semmi válasz. Hívom, nem veszi fel. Hát remek,
akkor addig menjünk sétálni. Kábé 15 perc múlva hívott, hogy 2 perc és otthon
van. Vissza a házhoz, odaadta, nagyon kedvesen beinvitált, mondom ismerősök hoztak,
mennének, le kell pakolni, szóval rohanok, de majd találkozunk. Kocsiba be,
ablakot le, mentünk az én új otthonomba. Meg is találtuk, minden szuper, kulcs
is nyitja a bejárati ajtót. A Villa még teljesen üres, mert ezen a héten még
szünet van és a belgák otthon vannak, majd holnap jön egy olasz csaj, ugyancsak
erasmusos. Azt tudtam, hogy a 2. emeleten van a szoba meg hogy 24-es számú.
Na most a felfelé vezető lépcső
az olyan meredek, hogy ittasan és nem ittasan is életveszélyes, de csak lefelé,
mert szélességben kábé 40 centi, szóval oldalra nem tudsz dőlni. Felértünk a
2.-ra, minden ajtó teljesen ugyanolyan fehér, szobaszám nincs… Mondom hát most
mi a szart csináljak. Jó, mondom nincs itthon senki, próbálgatom, melyikbe jó a
kulcs. És elsőre beletaláltam! Bár belépve nem voltam még biztos, hogy az-e az
tényleg, de mondom csak nem jó az összesbe a kulcs…
Belépve a szobába az első dolog,
ami megütött, az a megközelítőleg 12 fok, amit benn találtam. Van benn egy
ilyen gázfűtő, ami le volt ugye kapcsolva, és a csaj mondta, hogy hagy itt egy
lapot, hogy hogy kell beüzemelni, ja de azt elfelejtette, majd holnap az olasz
csajjal jön a belga, az elmondja. Mondom öhh, és én addig jégcsapot játszom.
Mondom oksa, bekötöm a netet, írok neki, hogy írja már le. Ilyen egyetemi net
van, nem wifis, hanem kábeles, és a sulis azonosítóval kell belépni. Természetesen
azt nem írtam fel magamnak, szóval ment haza egy telefon tesómnak, hogy
diktálja már be… Ja hogy azt se tudtam, hogy melyik hálózatra kell kapcsolódni.
Hivatalosan kotnet a neve ennek a dolognak, de ilyen nem volt. Ok, akkor
ismerőstől kaptam egy belépőkódot egy ilyen nagyon fejlett és nyugati
rendszerbe, ami úgy működik, hogy csatlakozol a wifiddel ehhez a hálózathoz, és
ehhez bárki tud csatlakozni, aki tagja ennek a hálózatnak, és te is tudsz
bárkiére csatlakozni. Szóval nagyon király. Na, akkor itt volt egy ilyen wifi,
viszont a szobámban nem lehetett fogni, csak kinn a ház előtt. Időközben
sikerült beüzemelni a fűtőt, szóval elindult végre a meleg. Felhoztuk a
cuccokat, aztán elmentünk kávézni. Mivel a jéghideg szobában se sikerült
felmelegedni, ezért megint kimenni még rosszabb volt. Kint a wifin írtam a
hivatalos buddymnak, aki segít itt a dolgokban, mondta, hogy elvileg bármilyen
honlapra felmegyek, rögtön kérnie kéne a logint, és akkor utána kapcsolódik
automatikusan. Na jó, visszaértünk, ők leléptek, és maradtam belakni a helyet.
A ruháimnak nem sok hely van, de
valamennyire kipakoltam, aztán nekiestem a netnek. Na most sikerült rájönnöm,
hogy a falba nincs bedugva a kábel másik vége, szóval ez már egy rossz kezdés
volt. Miután ez megtörtént, végre észlelte a hálózatot, viszont nem akart
csatlakozni, és úgy egyáltalán semmi logint nem kért, csak kiírta, hogy nincs
kapcsolat. Mindeközben ahhoz, hogy kommunikálni tudjak a buddymmal vagy
bárkivel, le kellett mennem a földszintre, és azt is meg kell jegyeznem, hogy a
folyosón nemigen van fűtés, és ott is olyan 12 fok körül van. Itt már
környékezett erősen a hiszti, majd ezt tetőzte, hogy a csapból csak jéghideg
víz folyt, pedig folyattam is egy kicsit, de csak nem jött a meleg. Itt majdnem
kivágtam magam az ablakon a gondolatra, hogy nekem hideg vízzel kell majd
mosakodnom meg minden. Ekkor döntöttem el, hogy inkább hagyom a francba az
egészet és elmegyek a boltba alapdolgokat venni.
Szuper, van 5 percre egy bolt,
végre valami jó. Bemegyek, nézegetem a cuccokat. Az a nagy mázlim, hogy tudok
valamennyire franciául, mert egy angol szóval nem találkoztam a boltban, minden
leírás csak hollandul és franciául van. Olyan hálás voltam a franciáért, hogy
elmondani nem tudom. Szóval összeszedegettem pár alapdolgot, vaj, sonka, sajt,
tej, tojás, zsömle, tészta, rizs, alma, mondom ha bármi kell még, eljövök, mert
közel van. Itthon már nagy boldogság volt belépni a szobába, mert
felmelegedett, azonban még így is 2 pulcsiban ülök és fázom, főleg, hogy a
fűtőtest egészen saját életet él, és néha lekapcsolja magát.
Az újonnan szerzett zsákmányból
megkajáltam, ezek után megint nekiálltam netet szerelni, ami csak még inkább
felhúzott, mert a gép a kódolt wifit is letiltotta, merthogy IP-cím ütközés.
Mondom a nénikédet. Viszont a szoba sarkában találtam wifit, így a telefonommal
tudom fogni és kommunikálni a külvilággal. Remélem, azért majd sikerül
kapcsolódni erre a remek wifire, mert így a szoba sarkában gubbasztani és
imádkozni, hogy elérjen a wifi, nem túl jó. Majd ami egészen visszahozta belém
a lelket, az a csapból meginduló meleg víz. Majdnem elsírtam magam örömömben.
Egyelőre most itt tartok, fázom, idegel
a netes dolog, de egyébként nincs nagy gáz, bár nehezen bírtam idegekkel ezt a
napot, és van egy olyan érzésem, hogy éjszaka arra fogok ébredni, hogy
jégkockába fagytam. Holnap elvileg kicsit okosabb leszek, ha eljön az olasz
csajjal a belga és elmondja itt a tudnivalókat. Valamint holnap estére már
kocsmatúra van tervben az összes kis erasmusos újonccal, szóval annak már jónak
kell lennie.
Visszaolvasva ezt a bejegyzést
sokkal kevésbé tűnik idegölőnek ez a nap, mint valójában volt.
0 komment:
Megjegyzés küldése