A belga bürokrácia, avagy a gyaloglás mesterei

Esküszöm, ha valaki mesélné nekem azt, ami velem történik, nem hinném el.

Az első nap sokkjai után úgy döntöttem, hogy a keddi napomat nyugiban töltöm itthon. Éjjel arra ébredtem, hogy rohad le rólam a pizsama és a takaró, annyira felfűtött a cucc. Ettől eltekintve remekül aludtam, és reggel felírtam a fejemben a kis cetlire, hogy éjjelre vegyem vissza a fűtést. Ebédre lementem tésztát főzni, ami a kezdeti aggodalmak után, hogy felrobbantom a tűzhelyet, sikeres volt. Délután jött a szomszéd szoba lakója, aki kiadja a szobáját, mondtam neki, hogy nincs netem, megnéztük az ő szobájában, ott se volt. Lement, kihúzta a netet, majd visszadugta, és így végre eljutottam odáig, hogy felismerte a hálózatot és kérte a loginomat! Természetesen mindez túl szép lett volna, hogy igaz legyen, nem fogadta el a kódomat. Némi hiszti és kérdezgetés után kiderült, hogy amit kaptunk felhasználónév, semmire se jó, csak az lesz majd jó, amit beiratkozásnál kapunk a diákigazolványon. De legalább már megvolt, mit kell tenni és hogy LESZ netem. A csaj amúgy nagyon kedves volt, elmondta a dolgokat, amíg vártuk a bérlőjét, aki olyannyira olasz, hogy francia, csak Olaszországban volt valami más programon és onnan jött most rögtön. Láttam két pillanatra és azóta se, néha hallottam, hogy mozog a folyosón. A Villa többi része azóta is üres.

A nyugis nap tényleg nyugis lett így, este pedig várt a kocsmatúra. Szépen besétáltam a központba, ami kábé 10-15 perc, szóval nem életveszélyes. Még egy óvszerautomata is szembejött velem. 

Na most számomra a legerősebb ellenérv Belgiummal szemben az alkoholkultúra. Utálom a sört. De hát itt az van, occsó a Stella Artois [legalábbis itteni mérce szerint], szóval azt mondtam, egye fene, még a végén akár meg is szeretem. Hát az este végére nem sikerült, de még bármi lehet. A kocsmatúra 3 kocsmából állt. Az elsőben még mindenki kis jámbor bárányka volt, de azért már elindult a beszélgetés a sör mellett, főleg, mert tömegnyomor volt. Ennek örömére a tulaj benyomott hangos zenét, hogy az a kis kezdetleges beszélgetés is elhaljon, ami elindult. Megismerkedtünk egy olasz sráccal, aki hát. Egyedi. És ezt most minden rosszindulat nélkül mondom. Filozófiát tanul, de ezt igazából látod rajta az elején, sál felcsapva, cigi a kézben, ahogy a csuklója meg a keze mozog, ahogy beszél, szóval tényleg az a bölcsész. És meleg. Bármire meg mernék esküdni. De sajnos nem tudom leírni az egész jelenséget, ezt látni kell. Ráadásul a táncolós helyeken is ilyen semmibe meredős vonagló táncot tolt [nem volt részeg], és látszott, hogy baromira leszarja, hogy ki mit gondol, neki így jó. Pedig megnézték páran. Ezen kívül még volt egy mexikói csaj és egy kanadai srác, így öten együtt is maradtunk az este. 

A második kocsma is elég kicsi volt, ahol megint csak heringparti volt, mindenki állt sörrel a kezében és maximum annyira futotta a hely, hogy kicsit jobbra-balra dülöngél a zenére. Aztán szerintem páran kimentek és már elkezdett a társaság egy része táncolni is. És itt az első pont, ami a magyar [vagy inkább pesti? vagy inkább én társaságomi?] buliszokástól különbözik. Nálunk szerintem viszonylag sokan úgy mennek bulizni, hogy az elején mindenki kezd sörrel/fröccsel, aztán buli előtt egy-két feles, majd a buli közben is, ha kell még. Itt nemigen láttam embereket felest inni, mindenki a lónyál sört issza. Ami viszont határozottan jobb itt, az a zene. Az utolsó kocsmában [ami közvetlenül a második mellett van] is volt zene, sőt az volt inkább a bulizós és nem leülős hely, és végre volt is hely hozzá. Nálunk a legtöbb helyen olyan 10-11-ig van hallgatható zene, majd benyomják ezt az agyölő, totál egyhangú és változatosságtól mentes gépzenét, amit igazából hosszú távon nem lehet elviselni. Ezzel ellentétben itt annyira jó zenéket nyomtak, voltak mai slágerek, de voltak 90-es meg 2000-es évek zenéi meg Hit the Road Jack meg minden, és még akkor is mentek, amikor fél 2-kor leléptem. Szóval ez nagyon-nagyon jó volt, pirospont. Fél 2-kor elindultunk haza és tök jó volt a hazaséta, nem volt hideg, és nem kellett attól félnem, hogy mikor ugrik ki az egyik kapualjból egy késsel felfegyverzett alak. Elalvás előtt minimumra állítottam a fűtést, szóval minden király volt.

A mai napon sajnos kénytelen voltam kimenni a zord világba és ismét szerencsét próbálnom. A terv az volt, hogy elmegyek a kari koordinátorhoz, szerzek tőle letter of admissiont, utána beiratkozunk az egyetemen, majd elmegyünk a városházára is regisztrálni, majd hazamegyünk, utána 2-re vissza a városnézésre, majd haza, és 9-től közös program. Hát ez így mind túl szép lett volna.

A kari koordinátornál nem volt letter of admission, mert még nem küldték el neki, így átküldött az International Office-ba, hogy ott adnak. Megadta a címet, amit körülbelül 20, azaz húsz percig kerestem, pedig ott volt nem messze, csak szeretik így a beugró épületeket összevissza számozni. Először megkérdeztem egy nőt az utcában, hogy ugyan hol van ez, nem tudta. Akkor találtam egy egyetemi épületet, valami kollégiumot, ahol egy lélek se volt. Majd megtaláltam a gazdasági kar campusát, ráadásul volt egy Erasmus -> feliratú tábla, szóval mondtam, hogy nekem az is jó, ha g-karos. Bementem az irodába, a csaj elirányított a tényleges nemzetközi irodába, ami ott volt mellette, király. Sikerült szereznem papírt, mindeközben rámégett a ruha a rohangálásban, mert egyébként ma délelőtt is gyönyörű idő volt. Elmentünk beiratkozni, ahol természetesen hatalmas sor volt, majd olyan háromnegyed óra várakozás után kiderült, hogy először a másik sorba kell állni fényképet csináltatni a diákoz, és utána a másik sor. Erre amúgy szerintem csak mi nem jöttünk rá, pedig ki volt írva a fotós pult felett hogy START REGISTRATION HERE. Hát nem volt elég egyértelmű, na. Ezt megoldottuk kissé pofátlan módon, hogy beálltam a fotós sorba, megcsináltattam, aztán helyet cseréltünk. Itt senki se hisztizett, asszem Magyarországon kicsit több hiszti lett volna. A fotóról ne is beszéljünk, mennyire borzasztó lett. Borzasztó lett. Na mindenesetre sikerült megszereznünk a kártyát, de az ügyintéző szerencsére mondta, hogy kell majd a városházán a beiratkozáshoz a lakásszerződés. Amim nincs kinyomtatva. Remek. 

Elmentünk nyomtatóba, visszakerestem a facebook beszélgetésben a szerződést, lementettem pendrive-ra, ami aztán átléptetett egy képnézegetőbe, amiből nem tudtam kilépni. Windows 8, holland minden. Szóltam a palinak, hogy ugyan segítsen már. Visszalépkedett nekem a nethez, majd kiröhögött, hogy netről akarok nyomtatni. Mondom nem netről akarok nyomtatni, a pendrive-ról. Lelépett. Végigszenvedtem a második képpel is, dehát nekem egyik felirat se mond semmit, hogy mi a nyomtatás. Megint odahívtam, hogy ugyan segítsen már. Nagy nehezen sikerült rávenni, kinyomtatta nekem, morogva "bye", de megvan a papír. 

Elsétáltunk a városházára, ami egy olyan 15 perc séta volt. Kaptunk számot, látjuk nagy tömeg, de már csak 1 óránk van a városnézésig. Az egyik kijelzőn 513 volt, a többin 340-es számok, a mieink 514 és 515. Akár még mi is lehetünk a következők. Haha, aszitted. Néztünk a nyitva tartást, hogy este 8-ig vannak, majd a városnézés után visszamegyünk. Odaadtunk a számunkat két erasmusosnak, hogy majd előbb sorra kerülnek és visszamentünk a központba. Itt már eléggé szelessé változott az idő. A túra indulása előtt 2 perccel odaért a másik két erasmusos, akinek odaadtuk a számunkat, és már majdnem felnyársaltam őket a tekintetemmel, amikor mondták, hogy ők is eljöttek. Naazér'.

A túra 2 órás volt, és fáztunk, mint a kutya. Ha nem fúj a szél, nagyon kellemes az idő, de aztán ha jön a sarkiszél, akkor vége. Az eső is csepergett, de nem vészes. Nem vagyok nagy fényképezős, de ezt muszáj volt lefényképeznem.

Igen, ez egy szögre szúrt bogár, a központi könyvtár terén. Lehet találgatni, mit jelképez, a következő posztban elárulom a megfejtést, ha nem felejtem el. Megoldásokat várjuk kommentben itt vagy facebookon. Csalni nem ér. 

És akkor már itt a központi könyvtár is. Legalábbis egy része, mert a többi nem fért bele.

Két óra kutyagolás után végül az én utcámban lévő ilyen közösségi helyen lett vége az egésznek, ahonnan 5 perc alatt hazaértem volna, de ugye városházára kell menni. Újabb 15-20 perc gyaloglás. Odaérünk, üres az egész, ajtó zárva. Fél 5-ig volt. Holnap van 8-ig. Csak nem tudjuk a hét napait hollandul. Visszaséta, megint 20 perc, fázom, a talpam leszakad, a seggem fáj, na ezaz végre hazaértem, fel a lépcsőn, jajaseggem. Már séta közben égett bennem a gondolat, hogy hazaérek, beállok a forró zuhany alá és boldogság. Hazaértem, fürdőköpeny, itthoni cucc a kézbe, le a zuhanyzóba. Na most a fűtőtestet nem tudtam elindítani, de biztos csak én nem voltam elég kitartó, jobban vágytam a meleg vízre, mint a meleg levegőre. Viszonylag hamar elindult a meleg víz, én meg majdnem sírtam a boldogságtól. Éppen extázisban úszva samponoztam a hajam, amikor belém hasított a felismerés, hogy nem hoztam le a törölközőmet. Álldogáltam egy darabig, hogy most mi legyen, majd kárpótlásképp megengedtem magamnak egy kis ráadás forró vizet [ha már a fűtéssel nem növelem a rezsit, legalább ezzel...]. Az volt a szerencsém, hogy köpenyben jöttem le és hoztam a ruhákat is magammal, így megtörölköztem a köpennyel, majd a fejemre tekertem. Az is mázli, hogy nincs még itt senki, és senkinek se kellett látnia, ahogy mackóban, fürdőköpennyel a fejemre csavarva, elmosódott pandasminkkel spurizom felfelé a hideg folyosón. Mindezt követte, hogy hajszárítás közben letettem egy pillanatra a kétezer forintos profi szárítómat, hogy feltűzzem a hajam, és nem indult el ezután egy ideig. Mire kihűlt és újraindult, megszáradt a hajam. Thanks Obama. Mindezt tetőzi, hogy baromi rövid a zsinórja, így néha egészen érdekes pózokban kellett szárítanom.

Még van egy békés órám indulásig, most boldog, tiszta és éhes vagyok. A kaja remélem mindenféle kellemetlen incidens nélkül fog lezajlani, ráadásul a ma esti program is itt lesz tőlem 5 percre, szóval ma már csak nem romlik el semmit. Csak nem.